Vj-155/2003/13

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a General Electric Company kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként résztvett az Armersham Plc. - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a General Electric Company irányítást szerezzen az Armersham Plc. felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1)

    A 2003. október 10-én kötött Implementációs Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) értelmében a General Electric Company (a továbbiakban: GE) megszerzi az Armersham Plc. részvényeinek többségét.

  • 2)

    A GE 2003. november 11-én kelt kérelmében az 1. pont szerinti tranzakcióhoz - mint vállalkozások összefonódásához - a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

  • 3)

    A vizsgáló által a Tpvt. 68. § (4) bekezdése alapján elrendelt hiánypótlást a GE 2003. december 10-én teljesítette.

II.

Az összefonódás résztvevői

  • 4)

    A GE és az irányítása alá tartozó vállalkozások által alkotott vállalkozáscsoport (a továbbiakban: GE-csoport) világszerte- és ezen belül többségében Magyarországon is - végzett tevékenysége kiterjed az elektronika, a hírközlés, a gépipar, a különböző pénzügyi szolgáltatások és a műsorszolgáltatás területére. A GE-csoporthoz tartozó magyarországi vállalkozások 2002. évben többszáz milliárd forint nettó árbevételt értek el.

  • 5)

    A GE-csoport egyik üzletága a diagnosztikai képalkotó műszerek (röntgen, komputer tomográf, ultrahang képalkotó, stb.), melyek többsége esetében a GE-csoport ...-... százalék közötti részesedéssel rendelkezik a magyarországi forgalomból. A diagnosztikai képalkotók vásárlói a kórházak, amelyek a beszerzéseket gyakorlatilag teljes körben versenytárgyalás keretében bonyolítják.

  • 6)

    Az Armersham Plc. és az általa irányított vállalkozások (a továbbiakban együtt: Armersham-csoport) meghatározó tevékenysége az egészségügyi termékek gyártása. Az Armersham-csoport Magyarországon kereskedelmi képviselettel rendelkezik, amely 2002. évben nem ért el nettó árbevételt. Az Armersham-csoport külföldön honos tagjai 2002. évben ötszázmillió forintot meghaladó nettó árbevételt értek el a Magyar Köztársaság területén.

  • 7)

    Az Armersham-csoport által gyártott és forgalmazott ún. diagnosztikai gyógyszerek (melyek magyarországi gyártás hiányában teljes egészében importból származnak) nélkülözhetetlenek a diagnosztikai képalkotó műszerek alkalmazásához. Az Armersham-csoport egyes diagnosztikai gyógyszerek esetében ... százalékot is meghaladó részesedéssel rendelkezik a magyarországi forgalomból. A diagnosztikai gyógyszerek beszerzése jellemzően versenytárgyalás keretében történik, melyeken jelentős számú nemzetközi vállalkozás is részt vesz (Schering, Bracco, Tyco/Mallinckrodt, Guerbet, stb.).

III.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 8)

    Az Armersham Plc. részvényei többségének a GE általi megszerzése a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdés a) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 9)

    A kérelem szerinti összefonódás ugyan külföldön honos vállalkozások között jön létre, azonban mindkét vállalkozás olyan vállalkozás-csoporthoz tartozik, amelynek vannak magyarországi tagjai, illetve termékeivel jelen van a magyar piacon, így az összefonódás hatása érvényesülhet a Magyar Köztársaság területén, ezért arra kiterjed a Tpvt. hatálya (Tpvt. 1. §).

  • 10)

    Az összefonódással érintett vállalkozások (a Tpvt. 26. § alapján: a GE-, és az Armersham-csoport tagjai) 2002. évi - a Tpvt. 27. § (1) és (2) bekezdés szerint számított - együttes nettó árbevétele meghaladta a tízmilliárd forintot, továbbá az irányítás alá kerülő Armersham-csoporté az ötszázmillió forintot, ezért a kérelmezett összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

IV.

Az engedélyezés

  • 11)

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §).

  • 12)

    Az összefonódással érintett piac(ok)nak minősülnek mindazok, amely(ek)en az összefonódás valamely (akár közvetlen, akár közvetett) résztvevője piaci tevékenységet fejt ki, melyek tekintetében a Versenytanács az összefonódás horizontális-, vertikális-, portfolió-, és konglomerátum hatásait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal Elnökének és a Versenytanács Elnökének 1/2003. számú közleményében (a továbbiakban: Közlemény) foglaltak szerint.

  • 13)

    Az irányítás alá kerülő Armersham-csoport és a GE-csoport tevékenysége alapján az összefonódásnak horizontális és vertikális hatásai nem lehetnek. Szintén nem valószínűsíthető káros konglomerátum hatás, figyelemmel arra, hogy a Armersham-csoport az összefonódást megelőzően is egy jelentős nemzetközi vállalkozáscsoport volt.

  • 14)

    A portfolió hatás szempontjából vizsgálandó körülmény, hogy a GE-csoport által gyártott (és Magyarországon forgalmazott) áruk köre kibővül a diagnosztikai gyógyszerekkel, melyekből az Armersham-csoport részesedése Magyarországon lényegesen magasabb, mint a Versenytanács gyakorlatában az összefonódás nyilvánvaló engedélyezhetőségének küszöbértékeként alkalmazott - és a Közleményben rögzített - 25 százalék. A Versenytanács álláspontja szerint azonban az olyan piacokon (mint a diagnosztikai gyógyszerek és a diagnosztikai képalkotó műszerek), amelyeken a beszerzés jellemzően versenytárgyaláson alapulnak csak másodlagos jelentősége van a statikus piaci részesedéseknek (lásd: Vj-124/2000.). Különösen igaz ez akkor, ha a magyarországi forgalombahozók jelentős nemzetközi vállalkozáscsoportok, amelyek kapacitása a magyarországi igényeket nagyságrendileg haladja meg, és így adott esetben minden különösebb nehézség nélkül képesek a magas piaci részesedésű szereplő helyébe lépni. Ezért a Versenytanács álláspontja szerint az összefonódásnak káros portfolió hatásai sem valószínűsíthetők.

  • 15)

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában - egyezően a Tpvt. 71. § (2) bekezdés alapján tett vizsgálói indítvánnyal - az összefonódást engedélyezte.

  • 16)

    A Versenytanács a 14) pontban foglaltakra is tekintettel a kérelmezett összefonódás esetében - a 25 százaléknál magasabb piaci részesedések ellenére - alkalmazhatónak találta a Tpvt. 63. § (3) bekezdésének ac) pontját, mely szerint a versenytanácsi határozatot 45 napon belül kell meghozni, ha az engedély a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg.

V.

Eljárási kérdések

  • 17)

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdése ac) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről rendelkezni nem kellett, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat előzetesen lerótta.

  • 18)

    Az ügyfelek (a GE és a Armersham) kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 19)

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2004. január 12.