Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-179/2004/12

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Nyíregyházi Erőmű Kft. és E.ON Hungária Rt. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy a Nyíregyházi Erőmű Kft-nek a Groppo Energiatermelő Rt. és a Pro Estate Energiaszolgáltató Kft. feletti irányításszerzéséhez nem szükséges a Gazdasági Versenyhivatal engedélye.

A határozat felülvizsgálatát a kérelmezők a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

Az összefonódás résztvevői

  • 1.

    A kérelmező Nyíregyházi Erőmű Kft. (a továbbiakban: Erőmű Kft.) 2004. október 14-én megállapodást kötött a Groppo Energiatermelő Rt. és a Pro Estate Energiaszolgáltató Kft. (a továbbiakban: Groppo Rt., illetve Pro Estate Kft.) részvényei, illetve üzletrészei 100 százalékának megvásárlására.

  • 2.

    A kérelmező az 1) pont szerinti tranzakcióhoz - mint vállalkozások összefonódásához - 2004. december 15-én kelt kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló, módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

  • 3.

    Az Erőmű Kft. meghatározó tevékenysége gőz- és melegvíz előállítás, valamint villamosenergia termelés Nyíregyháza területén.

  • 4.

    Az Erőmű Kft. a németországi E.ON AG által közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozások alkotta vállalkozáscsoport (a továbbiakban: E.ON-csoport) tagja. Az 1) pont szerinti tranzakciót megelőző két éven belül az E.ON-csoport nem bővült olyan vállalkozással, amely a Magyar Köztársaság területén nettó árbevételt ért el. Az E.ON-csoport magyarországi tagjainak 2003. évi nettó árbevétele, valamint az E.ON-csoport külföldön honos tagjainak a Magyar Köztársaság területén 2003. évben elért nettó árbevétele együttesen meghaladta a 100 milliárd forintot.

  • 5.

    A Groppo Rt. 161 millió forint, a Pro Estate Kft. 143 millió forint nettó árbevételt ért el 2003. évben. Mindkét vállalkozás a tulajdonában lévő gázmotorral előállított gőzt és melegvizet értékesíti egy-egy nyíregyházi felhasználónak.

II.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 6.

    A Groppo Rt. részvényei, illetve a Pro Estate Kft. üzletrészei többségének Erőmű Kft. általi megszerzése - mint több vállalkozás feletti irányítás megszerzése - a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdés a) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 7.

    Tpvt. 24. § (1) bekezdése szerint az összefonódáshoz akkor kell engedélyt kérni, ha az érintett vállalkozások (Tpvt. 26. § szerint: az E.ON-csoport tagjai, valamint Groppo Rt. és a Pro Estate Kft.) előző üzleti évben elért együttes nettó árbevétele a tízmilliárd forintot meghaladja és

    • a)

      az irányítás alá kerülő vállalkozások - a vállalkozáshoz kapcsolódó közvetett résztvevőkkel (Tpvt. 26. § (3) bekezdés) együttes - előző évi nettó árbevétele ötszázmillió forint felett van, vagy

    • b)

      az irányítás alá kerülő vállalkozásoknak az a) pont szerint számított nettó árbevételével együtt az irányítást megszerző vállalkozás és az ahhoz kapcsolódó közvetett résztvevők az összefonódást megelőző két éven belül összesen ötszázmillió forintot meghaladó előző évi nettó árbevétellel rendelkező vállalkozással összefonódást valósítottak meg.

  • 8.

    A Tpvt. 27. § (1) bekezdése szerint a nettó árbevétel számítása során nem kell számításba venni az érintett vállalkozások egymás közötti forgalmát, a (2) bekezdés értelmében külföldön honos vállalkozások nettó árbevételének számítása során a Magyar Köztársaság területén elért nettó árbevételt kell figyelembe venni.

  • 9.

    Az összefonódással érintett vállalkozások közül az E.ON-csoport tagjainak 8) pont szerint számított 2003. évi együttes nettó árbevétele önmagában meghaladta a tízmilliárd forintot.

  • 10.

    Az irányítás alá kerülő két vállalkozás 2003. évi együttes nettó árbevétele 304 millió forint volt, így a Tpvt. 24. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ötszázmillió forintos küszöbérték értelemszerűen nem teljesül, ezért vizsgálni kell a Tpvt. 24. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feltételt is.

  • 11.

    Az irányítást szerző Erőmű Kft. és az ahhoz kapcsolódó közvetett résztvevők (az E.ON-csoport tagjai) a kérelmezett összefonódást megelőző két éven belül (vagyis 2002. október 14-ét követően) nem valósítottak meg összefonódást olyan vállalkozással, mely nettó árbevételt ért el a Magyar Köztársaság területén (lásd 4. pont), ezért a Tpvt. 24. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feltétel sem teljesül.

  • 12.

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában a Tpvt. 63. § (3) bekezdés ab) pontja alapján megállapította, hogy az összefonódás nem éri el a Tpvt. 24. § szerinti értéket, ezért ahhoz nem szükséges a Gazdasági Versenyhivatal engedélye.

III.

Eljárási kérdések

  • 13.

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdése ab) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről rendelkezni nem kellett, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat előzetesen lerótta.

  • 14.

    A kérelmezők képviselőjük útján kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 15.

    A kérelmezőket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2005. január 27.