Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-173/2004/14

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az E.ON Hungária Energetikai Rt. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt vett a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Rt. (Pécs) - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmező E.ON Hungária Rt. irányítást szerezzen a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Rt. felett.

Kötelezi a kérelmezőt, hogy a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül fizessen meg további 8.000.000.- (Nyolcmillió) forint eljárási díjat a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037571. számú eljárási díjbevételi számlájára.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1.

    A kérelmező E.ON Hungária Energetikai Rt. (a továbbiakban: E.ON Rt.) 2004. október 15-én szerződést kötött a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Rt. (a továbbiakban: DDGÁZ) olyan mennyiségű részvénynek megvásárlására, melyekkel együtt részesedése a DDGÁZ részvényeiből 50 százalék fölé emelkedne.

  • 2.

    Az 1) pont szerinti részvényvásárláshoz - mint vállalkozások összefonódásához - a kérelmező 2004. november 4-én benyújtott kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló, módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

II.

Az összefonódás résztvevői

Az E.ON-csoport

  • 3.

    A németországi E.ON AG által közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozások által alkotott vállalkozás-csoport (a továbbiakban: E.ON-csoport) meghatározó tevékenysége az áram- és földgáztermelés-, továbbítás-, elosztás- és kereskedés. Németországon kívül érdekeltségei vannak számos kelet-közép-európai országban is.

  • 4.

    Az E.ON-csoporthoz az alábbi magyarországi vállalkozások tartoznak:

    • a)

      Az E.ON Hungária Energetikai Rt. az E.ON-csoporthoz tartozó többi magyarországi vállalkozásokkal kapcsolatos vagyonkezelési tevékenységet végez.

    • b)

      Az Északdunántúli Áramszolgáltató Rt. (a továbbiakban: ÉDÁSZ), a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. (a továbbiakban: DÉDÁSZ) és a Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. (a továbbiakban: TITÁSZ) a Magyar Energiahivatal (MEH) által kiadott engedélyben meghatározott földrajzi területen villamosenergia szolgáltatási és elosztási tevékenységet végez. A három vállalkozás együttes részesedése a magyarországi villamosenergia értékesítésből közel 50 százalék.

    • c)

      Az E.ON Energiakereskedő Rt. fő tevékenysége az ún. feljogosított fogyasztóknak történő energia-kereskedelem, illetve a nemzetközi villamos energia-kereskedelem.

    • d)

      A további vállalkozások - döntő részben a b) pontban említett vállalkozásokhoz kapcsolódóan - energiatermeléssel foglalkoznak, együttes részesedésük azonban az országos forgalomból nem éri el a 2 százalékot.

  • 5.

    A 4) pontban említett vállalkozások 2003. évben - az egymás közötti forgalom nélkül - többszáz milliárd forint nettó árbevételt értek el.

DDGÁZ

  • 6.

    A DDGÁZ a Magyar Energia Hivatal (MEH) által kiadott engedélyben meghatározott településeken (Baranya, Tolna és Fejér megyében) nyújt vezetékes földgázszolgáltatást. Részesedése a magyarországi földgáz értékesítésből mintegy 9 százalék.

  • 7.

    A DDGÁZ többségi részvénytulajdonosa a Kiskungáz Rt-nek, melynek fő tevékenysége a gázvezetéképítés, a vagyonkezelés és az üzleti tanácsadás.

  • 8.

    A 6-7) pontban említett vállalkozások (a továbbiakban együtt: DDGÁZ-csoport) 2003. évben többtíz milliárd forint nettó árbevételt értek el.

III.

A földgázszolgáltatási piac saiátosságai

A földgáz

  • 9.

    A földgáz elsődleges energiahordozó, melyből egyrészt közvetlenül hőenergia nyerhető, másrészt abból különböző transzformációs eljárásokkal másodlagos energiahordozók (pl. villamosenergia) állíthatók elő. A földgáz közvetlenül fűtésre (főzésre), illetve gázmeghajtású motorok üzemeltetésére használható.

  • 10.

    A földgáz, mint energiahordozó gazdaságilag alapvető fontosságú termék, általános ésszerű helyettesítő áruja nincs, más energiahordozók (fűtőolaj, villamosenergia) csak korlátozottan (egyes felhasználási célok esetében) alkalmazhatók a földgáz helyett. Emellett az egyik energiahordozóról egy másikra történő áttérés - általában jelentős beruházási költséggel jár.

  • 11.

    A földgáz jellemző tulajdonsága, hogy a kitermelést követően tárolásához és szállításához külön infrastruktúra szükséges. Nagymennyiségben, gazdaságosan csővezetékekből álló hálózaton juttatható el a felhasználás helyére.

  • 12.

    A magyarországi földgáz szükséglet kisebb részét (mintegy 20 százalékát) a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. (a továbbiakban: MOL Rt.) által kitermelt, nagyobb részét pedig a szintén a MOL Rt. által importált földgáz biztosítja.

  • 13.

    A MOL Rt. 2003. évben közel 14 milliárd m3 földgázt értékesített:

    • -

      részben közvetlenül, elsősorban nagyfelhasználó ipari üzemeknek;

    • -

      részben (mint nagykereskedő) gázszolgáltató vállalkozásoknak, melyek azt (kiskereskedőként) továbbértékesítik a lakosság és a MOL Rt. által közvetlenül nem ellátott ipari, mezőgazdasági és kommunális felhasználók részére.

A szabályozás

  • 14.

    Az Európa Parlament és a Tanács 1998. június 22-én elfogadta a földgáz belső piacának közös szabályairól szóló 98/30.EK irányelvet (a továbbiakban: Irányelv). Az Irányelv szerint az Európai Unió tagállamai legalább az Irányelv által meghatározott ütemű és mértékű piacnyitást (liberalizációt) kötelesek végrehajtani: a tagállamok szabályozásában biztosítani kell, hogy a földgázszállítási-, tárolási- és elosztási rendszerekhez a földgázpiac szereplői azonos feltételekkel, diszkriminációmentesen hozzáférjenek, azokat díj ellenében használhassák. Az átláthatóság, valamint a keresztfinanszírozás és az egyéb versenytorzítások elkerülése érdekében az integrált földgázipari vállalkozások tevékenységeinek számviteli szétválasztását el kell végezni. Biztosítani kell továbbá azt, hogy a kizárólagos jogosultsággal rendelkező földgázipari vállalkozások diszkriminációmentesen működhessenek. Az Irányelv a piacnyitásban nem érdekelt (elsősorban háztartási) fogyasztók számára lehetőséget adott arra, hogy továbbra is a közüzemi gázszolgáltatási rendszerben maradjanak. A 2003. június 26-i 2003/55.EK irányelv előírta, hogy 2007. július 1-ig a háztartási fogyasztók körében is sort kell keríteni a liberalizációra.

  • 15.

    Magyarországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozására is tekintettel szükségessé vált a hazai földgázpiac Irányelvnek megfelelő szabályozása. Ezt szolgálja a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény (a továbbiakban: földgáztörvény), amelynek rendelkezései túlnyomórészt 2004. január 1-től léptek hatályba.

  • 16.

    A törvény hatálybalépésével:

    • a)

      az addigi, kizárólagosságokon alapuló (közüzemi) földgázellátás mellett egyre bővülő körben jelen lehetnek a piacon az ún. feljogosított fogyasztók, amelyek a gázpiac bármely nem közüzemi szereplőjétől beszerezhetik a földgázt, egyben megszűnik a MOL Rt-től való kötelező beszerzés is, a gázszolgáltatók importból és egymástól is vásárolhatnak földgázt; továbbá

    • b)

      megteremtődött a gázpiac szereplői számára a más vállalkozások tulajdonában lévő infrastruktúrákhoz (vezetékekhez, tárolókhoz) való megkülönböztetés mentes hozzáférés lehetősége.

  • 17.

    A földgáztörvényben kapott felhatalmazás alapján kiadott, a 219/2003. (XII. 11.) Korm. rendelettel módosított 112/2003. (VII. 29.) Korm. rendelet értelmében a háztartási fogyasztók kivételével bármely földgázfogyasztó 2004. január 1-től feljogosított fogyasztóvá válhat. A 2003/55 EK Irányelv alapján azonban 2007. július 1-től a liberalizációnak a háztartási fogyasztókra is ki kell terjednie.

  • 18.

    A lehetőséggel nem élő feljogosított fogyasztókkal, valamint a nem feljogosított fogyasztókkal a gázszolgáltató vállalkozás az engedélyében meghatározott területen köteles - az államilag meghatározott legmagasabb árat nem meghaladó áron -közüzemi szerződést kötni. Az előzőek szerinti fogyasztók ellátásához szükséges földgáz tekintetében a (közüzemi) nagykereskedőt is szerződéskötési kötelezettség terheli a gázszolgáltató vállalkozás felé, szintén államilag szabályozott áron.

  • 19.

    Az áramszolgáltatás tekintetében a villamosenergiáról szóló 2001. évi CX. törvény alapján már 2003. január 1 jével megindult a liberalizáció, a gazdasági verseny szempontjából lényegét tekintve azonos tartalommal, mint a gázpiacon.

A földgázpiac szereplői

  • 20.

    A Magyarországon gázszolgáltatói működési engedéllyel rendelkező vállalkozások részesedését az országos földgázszolgáltatásból a Táblázat mutatja be.

    Táblázat

    Az egyes gázszolgáltató vállalkozások részesedése a
    magyarországi földgázforgalomból

    %-ban!

Vállalkozás

Feljogosított fogyasztók részére

Egyéb fogyasztók részére

MOL Rt.

21

-

Tigáz Rt.

23

37

Főgáz Rt.

22

22

Dégáz Rt. - Égáz Rt.*

19

24

Ddgáz Rt.

8

9

Kögáz Rt.

7

8

Összesen

100

100

Megjegyzés: *Egymástól nem független vállalkozások (Tpvt. 15. §)

  • 21.

    A földgázszolgáltatásba még nem bekapcsolt települések esetében bármely szolgáltató kaphat engedélyt, mert a jelenlegi engedélyek nem egy-egy nagyobb földrajzi (közigazgatási) egységre, hanem konkrét településekre vonatkoznak. A hazai települések 93 százaléka azonban már vezetékes gázzal ellátott. A még nem bekapcsolt települések lélekszáma pedig alacsony, így várható gázfogyasztásuk szerény, továbbá a meglévő vezetékektől távol találhatók, ezért ezek túlnyomó része esetében jelenleg nem is lenne gazdaságos a vezeték kiépítése.

  • 22.

    A Magyarországon értékesített földgáz mintegy kétharmadát használták fel a feljogosított fogyasztók. 2004. évben azonban a feljogosított fogyasztóknak csak csekély (az összes felhasználás mintegy 5 százalékával rendelkező) hányada lépett ki a közüzemi szolgáltatás köréből. A feljogosított fogyasztók részére történő földgázértékesítésre eddig kilenc - hálózattal nem rendelkező - kiskereskedelmi vállalkozás jött létre, melyek közül azonban csak kettő végzett tényleges tevékenységet

    • -

      az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedő Szolgáltató Kft. 12;

    • -

      a MOL Földgázellátó Rt. pedig 2

feljogosító fogyasztó részére értékesített.

  • 23.

    Földgázipari (ezen belül földgázkereskedelmi) tevékenységet kizárólag MEH engedély birtokában lehet végezni. A MEH az engedély kiadásáról kilencven napon belül határoz. Az engedély nem tagadható meg, ha a vállalkozás a tevékenység ellátásához szükséges szakmai, pénzügyi és technikai feltételekkel rendelkezik. A kereskedelmi tevékenység végzéséhez szükséges feltételek biztosítása - miután az nem igényli hálózat birtoklását (lásd 16.b. pont) - kereskedelmi tevékenységet egyébként is végző vállalkozások részére nem jelenthet különösebb nehézséget. Különösen igaz ez az energiakereskedő vállalkozások esetében, amit jelez, hogy a villamosenergia kereskedelmi tevékenységre alakult E.ON Energiakereskedő Kft. is megszerezte 2004. január 1-től a földgázkereskedelmi engedélyt.

IV.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 24.

    Az 1) pont szerinti részvényszerzéssel a DDGÁZ részvényeinek többsége az E.ON Rt. tulajdonába kerül, ami a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja alapján - figyelemmel a (2) bekezdés a) pontjára is - vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 25.

    Az összefonódással érintett vállalkozások (a Tpvt. 26. § alapján az E.ON- és a DDGÁZ-csoport tagjai) 2003. évi - a Tpvt. 27. § (1) bekezdése szerint számított - együttes nettó árbevétele meghaladta a tízmilliárd forintot, ezen belül az irányítás alá kerülő DDGÁZ-csoporté az ötszázmillió forintot, ezért a kérelem szerinti összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

V.

Az engedélyezés

  • 26.

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §).

Az érintett piac

  • 27.

    A Tpvt. 14. § szerint:

    • (1)

      Az érintett piacot a megállapodás tárgyát alkotó áru és a földrajzi terület figyelembevételével kell meghatározni.

    • (2)

      A megállapodás tárgyát alkotó árun túlmenően figyelembe kell venni az azt - a felhasználási célra, az árra, a minőségre és a teljesítés feltételeire tekintettel - ésszerűen helyettesítő árukat (keresleti helyettesíthetőség), továbbá a kínálati helyettesíthetőség szempontjait.

    • (3)

      Földrajzi terület az, amelyen kívül

      • a)

        a fogyasztó nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett tudja az árut beszerezni, vagy

      • b)

        az áru értékesítője nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett tudja az árut értékesíteni.

  • 28.

    Az összefonódással érintett piacoknak minősülnek mindazon piacok, amelyeken az összefonódásban résztvevő vállalkozáscsoportok valamelyike jelen van. Ennek megfelelően a Versenytanács érintett árupiacnak a földgáz- és villamosenergia szolgáltatást és kereskedelmet, valamint az energiatermelést tekintette. A korlátozott keresleti helyettesítésre (lásd 10. pont) és a kínálati helyettesítés hiányára tekintettel a Versenytanács a földgáz- és a villamosenergia szolgáltatást egymástól elkülönült árupiacnak minősítette.

  • 29.

    Érintett földrajzi piacként a Versenytanács a feljogosított fogyasztók részére történő földgáz (villamosenergia) szolgáltatás- és kereskedelem esetében Magyarország egész területét tekintette. A szolgáltatók ugyanis az ország egész területét lefedik, és nincsenek olyan elkülönült területek az országon belül, amelyeken speciális piaci feltételek érvényesülnének, a kereskedők pedig (a szükséges infrastruktúra bérlésével) az ország egész területén végezhetik tevékenységüket. A közüzemi szolgáltatást az egyes vállalkozások földrajzilag egymástól élesen elkülönülő területeken végzik, és nincs is lehetőségük arra, hogy árujukkal a többi vállalkozás működési körzetében megjelenjenek. Verseny közöttük legfeljebb a még ellátatlan területeken történő beruházások tekintetében lehet, ez azonban az egyes szolgáltatók forgalmának már csak elenyésző hányadát érintheti (lásd 21. pont), így üzletpolitikai döntéseik meghozatalában nem játszhat jelentős szerepet. Ezért a Versenytanács álláspontja szerint a közüzemi szolgáltatók esetében a földrajzi piac a működési területükkel egyezik meg.

A versenyhatások

  • 30.

    A Tpvt. eddigi alkalmazási tapasztalatai alapján - egyezően a nemzetközi versenyjogi gyakorlattal - egy összefonódásnak az alábbi hatásai lehetnek a gazdasági erőfölényes helyzetre és általában is a gazdasági versenyre.

    • 1.

      Horizontális hatás akkor következik be, ha van olyan érintett piac (áru és földrajzi piac kombináció), amelynek azonos - akár eladói, akár vevői - oldalán legalább két, az összefonódásban résztvevő vállalkozás-csoport jelen van. Ekkor az összefonódás miatt csökken az egymással versenyben álló vállalkozások száma, növekszik az összefonódás révén bővülő vállalkozás-csoport piaci részesedése, miáltal egyedül vagy más vállalkozásokkal közösen gazdasági erőfölényes helyzetbe kerülhet vagy a meglévő gazdasági erőfölény erősödhet.

    • 2.

      Vertikális hatásról akkor beszélünk, ha van olyan érintett piac, amelyen az egyik vállalkozás-csoport eladóként, a másik vállalkozás-csoport pedig vevőként van (lehet) jelen, azaz a két vállalkozás csoport a termelési-értékesítési lánc egymást követő fázisaiban tevékenykedik. Ebben az esetben a köztük meglévő piaci kapcsolat vállalkozáscsoporton belülivé válik. Ez megteremti az érdekeltséget arra, hogy ha a vállalkozás-csoport az egyik érintett piacon erőfölényben van, akkor ezzel a másik piacon visszaéljen, és lehetősége is nyílik versenyt korlátozó magatartások megvalósítására (például szerződéskötéstől való indokolatlan elzárkózás, árdiszkrimináció).

    • 3.

      A portfolió hatás az összefonódás révén létrejövő vállalkozás-csoport által gyártott (forgalmazott) áruk körének bővüléséből adódik. Ez különösen akkor járhat káros versenyhatásokkal, ha egymást kiegészítő (azonos vevők által vásárolt) áruk gyártói (forgalmazói) kerülnek egy vállalkozáscsoportba. Ebben az esetben ugyanis, ha az egyik vállalkozás csoport valamely áruk) piacán magas piaci részesedéssel rendelkezik, akkor az összefonódás következtében bővülő vállalkozáscsoport más áruk) piacán képes lehet versenykorlátozó magatartás (pl. árukapcsolás) érvényesítésére.

    • 4.

      Konglomerátum hatásról akkor beszélünk, ha - jóllehet külön-külön vizsgálva egyetlen érintett piacon sem jön létre vagy erősödik meg gazdasági erőfölényes helyzet - összességében számottevően javul a vállalkozás csoport vagyoni, pénzügyi illetve jövedelmi helyzete, melyek a gazdasági erőfölény meghatározó tényezői (Tpvt. 22. § (2) bekezdés b) pont), és alapot adhatnak versenyt korlátozó stratégiák (pl. piacrabló ár) alkalmazására.

  • 31.

    A DDGÁZ-nak és az E.ON-csoportnak jelenleg nincs azonos magyarországi tevékenysége, ezért tényleges horizontális versenyhatásokkal nem kell számolni.

  • 32.

    Az összefonódásnak vertikális hatása lehet abból adódóan, hogy a DDGÁZ által szolgáltatott földgáz meghatározó alapanyaga (lehet) az E.ON-csoportba tartozó erőműveknek. A DDGÁZ-nak a gázszolgáltatásban, illetve az E.ON-csoportnak az energiatermelésben meglévő alacsony (8-9 százalékos, illetve 2 százalékos) magyarországi részesedése alapján azonban ebből káros versenyhatások nem valószínűsíthetők.

  • 33.

    A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a liberalizáció körülményei között jelentős átjárás tapasztalható az áram- és gázszolgáltatási piac között: a kereskedelmi fázisban az áram- és gázszolgáltatók belépve egymás piacaira versenytársakká válhatnak. Az E.ON-csoportba tartozó E.ON Energiakereskedő Rt. már jelenleg is rendelkezik földgázkereskedelmi engedéllyel. Az E.ON-csoport jelenleg csak az árampiacon van jelen. Az összefonódás az országos árampiacon nem növeli az E.ON-csoport részesedését, a DDGÁZ révén megjelenik azonban a gázpiacon is, amiből adódóan az összefonódásnak lehetnek portfolió hatásai. A DDGÁZ 8-9 százalékos országos piaci részesedése alapján azonban (az E.ON-csoport közel 50 százalékos országos árampiaci részesedése ellenére) az országos piacon nem valószínűsíthetők káros versenyhatások, figyelembevéve azt is, hogy a földgázkereskedelem piacára történő belépésre nagyszámú vállalkozás rendelkezik hasonló lehetőségekkel.

  • 34.

    Káros konglomerátum hatás szintén nem valószínűsíthető, mert az összefonódás révén az E.ON-csoporthoz kerülő DDGÁZ-nak jelenleg is közel 50 százalékos tulajdonosa az E.ON Rt. és a másik tulajdonos is egy európai mértékben jelentős vállalkozás az RWE Gas International B.V.

A döntés

  • 35.

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában az E.ON Rt-nek a DDGÁZ feletti irányításszerzését - egyezően a Tpvt. 71. § szerinti vizsgálói indítvánnyal - a Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint engedélyezte.

VI.

Az összefonódás engedélyezésének nyilvánvalósága

  • 36.

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdésének ac) pontja szerint a versenytanácsi határozatot a kérelem beérkezésétől, illetve a hiányok pótlásától számított 45 napon belül kell meghozni, amennyiben "az engedély a 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg", mely esetben a Tpvt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárási díj összege kettőmillió forint. Amennyiben az engedély megadása nem nyilvánvaló vagy a Tpvt. 30. § (1) bekezdésén alapul, akkor a határozatot a Tpvt. 63. § (3) bekezdés b) pontja alapján 120 napon belül kell meghozni, mely esetben a Tpvt. 62. § (1) bekezdése alapján - a kérelem benyújtásával egyidejűleg megfizetett kettőmillió forinton felül - további nyolcmillió forint eljárási díjat kell fizetni a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül.

  • 37.

    Arra nézve a Tpvt. nem tartalmaz rendelkezést, hogy az összefonódás mely esetben minősül olyannak, amely "a 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg". A Tpvt. 63.§ (3) bekezdés ac) pontja szerinti (egyszerűsített) és a b) pont szerinti (teljeskörű) eljárásban elbírálható összefonódások megkülönböztetésekor a Versenytanács - a saját több éves gyakorlatát tükröző - a Gazdasági Versenyhivatal elnöke és a Versenytanács elnöke által a Tpvt. 36. § (6) bekezdése alapján kiadott 1/2003. számú közleményből (a továbbiakban: Közlemény) indul ki.

  • 38.

    A Közlemény 14.i. és ii. pontja szerint akkor alkalmazható az egyszerűsített eljárás, ha

    • 1.

      Az összefonódásnak horizontális, vertikális és portfolió hatásai sincsenek, vagyis:

      • a)

        nincs olyan érintett piac, amelyen az összefonódásban résztvevő mindkét vállalkozás-csoport jelen van; és

      • b)

        nincs olyan érintett piac amelyen az összefonódásban résztvevő két vállalkozás-csoport vevő-eladó kapcsolatban van (lehet) egymással; és

      • c)

        az összefonódásban résztvevő két vállalkozáscsoport semmilyen formában (gyártás, forgalmazás stb.) nem érdekelt egymást kiegészítő áruk piacain.

    • 2.

      . Az összefonódásnak van horizontális és/vagy vertikális és/vagy portfolió hatása, de:

      • a)

        nincs olyan érintett piac, amelyen a vállalkozás-csoportok együttes részesedése meghaladja a 20 százalékot; és

      • b)

        nincs olyan, az összefonódásban érintett bármely két vállalkozás-csoportot (mint vevőt és eladót) összekötő érintett piac, amelyen akár az eladó, akár a vevő vállalkozás-csoport egyedüli piaci részesedése meghaladja a 25 százalékot; és

      • c)

        nincs olyan a portfolió hatással érintett piac, amelyen valamelyik vállalkozáscsoport egyedüli piaci részesedése meghaladja a 25 százalékot.

  • 39.

    Az E.ON-csoport közel 50 százalékos részesedése az áramszolgáltatás piacán szükségessé tette a portfolió hatások részletes vizsgálatát. Ezért a Versenytanács határozatát a Tpvt. 63. § (3) bekezdés b) pontja alapján hozta meg, és ennek megfelelően további nyolcmillió forint eljárási díj megfizetésére kötelezte a kérelmezőt.

VII.

Eliárási kérdések

  • 40.

    Az ügyfelek kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 41.

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2005. február 25.