Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-160/2007/26.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Electro World Magyarország Kft. (Budaörs) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók döntésének tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárás során tartott tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy a 2007. augusztus 21. és szeptember 2., illetve 2007. szeptember 3. és 16. között tartott akciói keretében országos újságjaiban meghirdetett egyes termékek

  • (i)

    egyes termékek nem a megjelölt kedvezménnyel voltak elérhetőek.

  • (ii)

    egyes termékek nem a megjelölt kedvezménnyel voltak elérhetőek.

A Versenytanács kötelezi az eljárás alá vontat 5.000.000.- (ötmillió) forint bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 1003.2000-0103.7557-0000.0000 számú bírságbevételi számlája javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított harminc napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.