Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-4/2008/31.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az

  • Euronics Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest)

  • Bravotech Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Hódmezővásárhely),

  • Elektro-Quality Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Jászberény),

  • Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Veszprém) és

  • a HSBC Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (Budapest)

ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, a HSBC Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor a 2007-ben a Euronics üzletekben elhelyezett POS kommunikációs eszközökön arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy a Beneficial Áruhitel esetén a kamat kevesebb, mint havi 1%.

A határozat felülvizsgálatát a HSBC Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Versenytanácsnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel kérheti.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.