Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-88/2008/033.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyrt. Budapest ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, a TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyrt. a 2007. évben egyes szórólapjain és internetes honlapján a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást adott az elektronikus számla igénybevételének lehetőségéről és az ezzel elérhető díjkedvezményről.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Versenytanácsnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.