Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj/069-013/2010.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Széles Gábor igazgatósági tag által képviselt VIDEOTON HOLDING Zrt. (Székesfehérvár) kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben további ügyfélként részt vett a Gyepes Tamás elnök-igazgató által képviselt STS GROUP Zrt. (Győr), - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot.

A Versenytanács engedélyezi, hogy a VIDEOTON HOLDING Zrt. irányítást szerezzen az STS GROUP Zrt. felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Versenytanácsnál benyújtott vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.