A GVH-nak a fogyasztóvédelmi ügyekben a bírság mértékének meghatározásával kapcsolatban kialakult versenytanácsi gyakorlatát a GVH Elnökének és a Versenytanács Elnökének 1/2007. számú közleménye foglalja össze. A témában új közlemény kiadását indokolta, hogy az 1/2007. számú közlemény kiadása óta eltelt időben jelentősen változott a jogszabályi környezet, számos bírósági döntés erősítette meg és értelmezte a GVH gyakorlatát, illetve idő közben a versenytanácsi gyakorlat is fejlődött.

Jelen nyilvános konzultációra bocsátott közlemény tervezete a korábbi közlemény kiadása óta eltelt időszak joggyakorlatán és a Versenytanács tapasztalatán alapul, ezért a GVH a közlemény véglegesítése során építeni kíván a kérdéskör alkalmazásával kapcsolatban tapasztalatot szerzett érintettek álláspontjaira is.

Jelen konzultáció keretében a GVH 2015. május 15-ig várja írásban (fogyasztoskonzultacio@gvh.hu kattintva) az érdekeltek észrevételeit. A GVH a beérkezett észrevételeket az adatvédelmi szabályok figyelembevételével honlapján közzéteszi!

A konzultációra bocsátott közlemény tervezete itt érhető el:

Közlemény tervezete

Budapest, 2015. április 15.

 

Korábbi fúziós nyilvános konzultáció (2015. január)