Vj-212/1999/15

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Petrányi Dóra ügyvéd (1118 Budapest, Kelenhegyi út 42/A.) által képviselt MATÁV-kábelTV Kft. kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére - nyilvános tárgyaláson - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács nem engedélyezi, hogy a kérelmező megvásárolja a Tata Város Önkormányzata tulajdonát képező kábeltelevíziós hálózatot.


A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel.

Indoklás

I.

A kérelem

1) Tata Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) 1999. november 24-én úgy határozott, hogy ajánlatokat kér a tulajdonában levő kábeltelevíziós hálózat értékesítésére, mert önerőből nem lett volna képes a szolgáltatás addigi magas színvonalának fenntartásához szükséges korszerűsítésre.


2) Az Önkormányzat Képviselőtestülete 1999. december 15-én úgy határozott, hogy a beérkezett négy ajánlat közül a MATÁVkábelTV Kft. (a továbbiakban: MkTV Kft.) ajánlatát fogadja el. A Képviselőtestület az ajánlatok közötti választásnál az alábbi szempontokat vette figyelembe: a szolgáltatás biztonsága; a vevő tőke háttere; a vételár és a fizetési határidők; a vevő által nyújtott egyéb előnyök (pl. az MkTV Kft. esetében 50 számítógépes munkahely létesítése, a jelenlegi szolgáltató dolgozóinak további foglalkoztatása). Az üzleti titokként kezelni kért dokumentumok szerint a vételár és egyéb kedvezmények szempontjából az MkTV Kft-hez hasonló ajánlatot tevő két vállalkozás közül az egyiket elsősorban tapasztalatlansága, a másikat pedig alultőkésítettsége miatt nem tartotta alkalmasnak a Képviselőtestület.


3) Az előzőeknek megfelelően az MkTV Kft. 1999. december 21-én Adásvételi Szerződéssel megvásárolta az Önkormányzattól, az annak tulajdonát képező kábeltelevíziós hálózatot, az ahhoz tartozó valamennyi jogosítvánnyal és kötelezettséggel együtt.


4) Az MkTV Kft. 1999. december 27-én benyújtott kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján kérte a 3) pontban részletezett eszközvásárlással történő összefonódás engedélyezését a Gazdasági Versenyhivataltól.


5) Kérelmében hivatkozott arra, hogy

  • -

    az összefonódás nem hoz létre és nem is erősít meg gazdasági erőfölényes helyzetet, sőt éppen alternatívát erősít meg a fogyasztó számára az érintett piacon operáló piacvezetővel (UPC Magyarország Kft.) szemben;

  • -

    az összefonódással a piac és a fogyasztók számára jelentős előnyök járnak együtt abból adódóan, hogy az MkTV Kft. jelentős fejlesztéseket hajt végre az alkalmazott technológia és az ügyfélkezelés területén (javul a szolgáltatás minősége, nő a műsorválaszték, szakszerű hibaelhárítás, kapcsolódó szolgáltatások).

II.

Az összefonódással érintett vállalkozások

A MATÁV-csoport

6) A Magyar Távközlési Rt. (a továbbiakban: MATÁV) 1998. tavaszán kezdte meg kábeltelevíziós szolgáltató tevékenységét, melyet jelenleg az általa alapított és 1998. augusztus 18-án bejegyzett MkTV Kft. végez.


7) Az MkTV Kft. 1998. évi nettó árbevétele 25 millió forint volt. Az általa 1999. december 21-ét megelőzően megvásárolt kábeltelevíziós hálózatok és kábeltelevíziós vállalkozások együttes nettó árbevétele azonban 514,9 millió forintot tett ki.


8) 1999. augusztus 10-én a Hungária Biztosító Rt. - átmeneti befektetésként, ésszerű időtartamot követő értékesítés céljából - megvásárolta a MATÁV-tól az MkTV Kft. üzletrészeinek 25 százalékát, valamint a szavazati jogok 75 százalékát. Ennek kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal Vj-126/1999. számú határozatában megállapította, hogy az MkTV Kft. tényleges egyedüli irányítója a MATÁV maradt, mert a Hungária Biztosító Rt-vel kötött szerződés értelmében jogosult a vezető tisztségviselők többségének kijelölésére.


9) A MATÁV meghatározó tevékenysége a közcélú (vezetékes) távbeszélő szolgáltatás. A MATÁV az MkTV Kft. mellett további tizenhét vállalkozás felett rendelkezik a részvények és az üzletrészek többségének tulajdonlásán alapuló irányítási joggal. E vállalkozások részint a MATÁV tevékenységét kiegészítő, azt elősegítő szolgáltatásokat végeznek, részint a távközlési piac más területein tevékenykednek (pl.: mobil rádiótelefon szolgáltatás, internet).


10) A MATÁV és általa irányított vállalkozások (a továbbiakban együtt: MATÁV csoport) 1998. évi együttes nettó árbevétele - az egymás közötti forgalom nélkül - 296 milliárd forint volt.

Az Önkormányzat kábeltelevíziós hálózata

11) Tata város lakossága - 24784 fő - 9315 lakásban él, melyek közül 6066-nak nyújt szolgáltatást az Önkormányzat által üzemeltetett kábeltelevíziós hálózat. Az ebből származó bevétel 1998. évben 33,8 millió forint volt.


12) Tata városában további két vállalkozás nyújt kábeltelevíziós szolgáltatást:
a Szand-Sat Kft. 650, a Kontech Kft. pedig 167 lakást lát el. Mindkét vállalkozás működési körzete földrajzilag elkülönül az Önkormányzat hálózata által lefedett területtől, és a jelenlegi ismeretek szerint további terjeszkedésükre nincs reális esély.

III.

Az érintett vállalkozások piaci helyzete

Közcélú távbeszélő szolgáltatás

13) A MATÁV által végzett közcélú távbeszélő szolgáltatást a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény (a továbbiakban: távközlési törvény) szerint koncessziós társaság, valamint az állam által, vagy az állam többségi részesedésével alapított gazdálkodó szervezet végezhet. A közcélú távbeszélő szolgáltatás kiterjed a helyi, a belföldi távolsági és a nemzetközi hívásokra.

14) Az országos távbeszélő hálózat - körzeten belüli (helyi) hívásokat biztosító - 54 primer körzeti hálózatból, valamint az azokat összekapcsoló, és ezáltal belföldi távolsági hívást és nemzetközi hívást is lehetővé tevő helyközi tranzithálózatból, illetve országos gerinchálózatból áll.

15) A távközlési szolgáltatások koncessziós pályázati eljárását és annak díjait szabályozó 25/1993. (IX. 9.) KHVM rendelet alapján 1993-94. években a Magyar Köztársaság nevében eljáró közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter valamennyi primer körzetre, illetve a belföldi távolsági és a nemzetközi hívásokat lehetővé tevő gerinchálózat működtetésére megkötötte az egyes pályázatok nyerteseivel a koncessziós szerződéseket.

16) A MATÁV az 1993. december 22-én kötött Koncessziós Szerződés alapján jogosultságot szerzett
- a nemzetközi és a belföldi távolsági; valamint
- Magyarország egész területének mintegy 75 százalékát lefedő, 36 primer körzetben
a helyi közcélú távbeszélő szolgáltatás nyújtására.

17) A 36 primer körzet egyike a "28. Tatabánya és környéke", amelybe Tata városa is tartozik. A körzetben a MATÁV 69110 (ebből 65500 egyéni) távbeszélő előfizetővel rendelkezik, ezen belül Tatán az előfizetők száma 7520, amelyből az egyéni előfizető 6870.

18) A Koncessziós Szerződés alapján a koncesszió időtartama 25 év, amelyen belül 8 éven keresztül (2001. év végéig) a MATÁV az említett szolgáltatásokat kizárólagos joggal folytathatja.

19) A kizárólagosság megszűnésével a 2002. év során nagy valószínűséggel általános érvénnyel is bekövetkezik a távközlési piac liberalizációja, amint azt a hírközléspolitikáról szóló 1071/1998. (V. 22.) Korm. határozat rögzíti is. Ezzel jogilag elhárul az akadály más vállalkozások piacralépése elől a végfelhasználóknak nyújtott (előfizetői) és a más vállalkozások részére teljesített hálózati (összekapcsolási és hozzáférési) szolgáltatások esetében. A kizárólagosság megszűnésének időpontjában ugyan a gerinchálózaton nyújtható összekapcsolási szolgáltatások tekintetében várhatóan több vállalkozás (pl. a PanTel Rt.) is rendelkezik majd a piacralépéshez szükséges infrastruktúrával, a helyi hálózatok tekintetében azonban a MATÁV-nak valószínűsíthetően kizárólag a kábeltelevíziós hálózatok versenyével kell számolni.

A kábeltelevíziós szolgáltatás

20) A kábeltelevízió a vezetékes távközlési szolgáltatás egyik területe, amelyet a Hírközlési Felügyelet engedélye alapján bármely vállalkozás végezhet. A Hírközlési Felügyelet Éves Jelentése szerint Magyarországon 693 vállalkozás összesen 1138 rendszert üzemeltetett, melyeknek 1.275.013 elfőzetője volt.

21) A legnagyobb szolgáltató az UPC Magyarország Kft., amely Budapesten és az ország szinte valamennyi nagyobb városában rendelkezik hálózattal. Részesedése az összes előfizetőből országosan mintegy 40 százalék. Komárom megyében (ahol Tata is elhelyezkedik) Tatabányán és Vértesszőlősön rendelkezik kábeltelevíziós hálózattal.

22) Az MkTV Kft. mintegy nyolcvankétezer - többségében budapesti - előfizetővel rendelkezik. Részesedése az összes magyarországi előfizetőből 6,4 százalék.

23) A további vállalkozások az ország egészét tekintve nem rendelkeznek számottevő részesedéssel. 1999. év során azonban megjelent a piacon két jelentős tőkeerővel rendelkező vállalkozás (a Fibernet Rt. és a Kábel 1 Kft.), amely képes lehet viszonylag rövid idő alatt számottevő piaci részesedést szerezni. A Fibernet Rt. például 1999. év során megvásárolta Siófok kábeltelevíziós hálózatát.

24) A kábeltelevíziós szolgáltatást - a felhasználói cél azonossága szempontjából - elvileg képes helyettesíteni a tetőantenna, a műholdvevő, illetve e kettő kombinációja. A Gazdasági Versenyhivatal által lefolytatott eljárások alapján azonban az említett lehetőségek - figyelemmel az árra és a minőségre is - nem tekinthetők a kábeltelevíziós szolgáltatás Tpvt. 14. § szerinti ésszerű helyettesítő árúinak.


25) Új vállalkozások piacralépése nem ütközik engedélyezési szempontból lényeges akadályokba. A magas beruházási költségek, és az un. állandó költségeknek ebből is fakadó magas aránya következtében azonban a kábeltelevíziós szolgáltatás csak nagyszámú, koncentráltan elhelyezkedő előfizető esetén gazdaságos tevékenység. Ezért azon földrajzi területen, ahol már működik kábeltelevíziós vállalkozás, gazdasági szempontból korlátozott a piacralépés lehetősége. Ez a körülmény nem csak új vállalkozások piacralépését nehezíti, hanem a már tevékenykedő vállalkozások terjeszkedését is korlátozza az olyan területeken, ahol egy másik vállalkozás már kiépítette vételi körzetét. Egy kiépített hálózat területére való belépésre - a tapasztalatok szerint - legfeljebb az azzal szomszédos területen tevékenykedő vállalkozásnak nyílhat lehetősége arra is tekintettel, hogy a határos területeket relatíve kisebb költséggel tudja saját hálózatához hozzákapcsolni.


26) A 24) és a 25) pontban kifejtettekre tekintettel a Gazdasági Versenyhivatal a kábeltelevíziós piacot érintő nagyszámú (több, mint húsz) versenyfelügyeleti eljárás mindegyikében azt állapította meg, hogy a kábeltelevíziós szolgáltató működési körzetében - mint érintett földrajzi piacon (Tpvt. 14. § (3) bekezdés) - gazdasági erőfölényben van (Tpvt. 22. §).


27) A kábeltelevíziós vállalkozások gazdasági erőfölényes - sőt: általában természetes monopol - helyzete ellenére tevékenységükre nézve nincs megfelelő szabályozás. A távközlési törvény, valamint a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: médiatörvény) tartalmaz ugyan rendelkezéseket a műsorelosztó rendszerek (amelybe beletartozik a kábeltelevízió is) működésére, azok azonban alapvetően olyan technikai, adminisztratív szabályok, amely a vállalkozások piaci magatartását nem korlátozzák.


28) A médiatörvény 115. § (8) bekezdése előírja, hogy a műsorelosztó rendszerekre olyan szabályozást kell kialakítani, hogy az újonnan kiépülő rendszerek, illetve a már meglévő rendszerek további kiépítése megfeleljen a korszerű adatátvitel követelményeinek. Annak ellenére, hogy a törvény által előírt szabályozás még nem történt meg, 1996. évtől megkezdődött, és ma is folyik a kábeltelevíziós hálózatok technikai korszerűsítése: a korábbi soros rendszerek olyan szélessávú, csillagpontos rendszerré történő átalakítása, amely a kábeltelevízió mellett alkalmas más távközlési szolgáltatás nyújtására. A korszerűsítés olyan jelentős tőkebefektetést igényel, amivel a soros rendszerek korábbi kialakítói és üzemeltetői általában nem rendelkeznek. Ezért évek óta tart a kábeltelevíziós hálózatok befektetők általi felvásárlása.

IV.

A vizsgálat

A vizsgálói indítvány

29) A vizsgáló a Tpvt. 71. § (1) bekezdése alapján készített jelentésben az engedély megtagadását indítványozta, mert

  • -

    az összefonódás a távközlési piac liberalizációját követően a gazdasági erőfölény megerősödésével jár, és

  • -

    az összefonódásnak a fogyasztókat kedvezően érintő előnyös hatásait más vállalkozás is képes biztosítani.

A kérelmező álláspontja

30) Az MkTV Kft. hivatkozott arra, hogy a távközlési piac liberalizációját követő szabályozás mellett a hálózattal rendelkező vállalkozásnak kötelezettsége lesz más vállalkozások részére a hálózatához való hozzáférés lehetőségét biztosítani, mire tekintettel az MkTV Kft. gazdasági erőfölénye nemhogy növekedne, hanem csökkenni fog a jövőben, hiszen csak az infrastruktúra (a hálózat) birtoklásával lesz erőfölényben, annak hasznosításában, a szolgáltatások biztosításában nem.

31) Az MkTV Kft. álláspontja szerint az összefonódással érintett kábeltelevíziós piac földrajzi értelemben nem korlátozható Tata városára, az országos, de legalábbis regionális piac, amelyen a kérelmezőnél lényegesen nagyobb súlyú szereplők is vannak, pl. Tatabányán az UPC Magyarország Kft. Áru szempontjából pedig a kábeltelevíziós szolgáltatásnak már jelenleg is helyettesítője az egyedi műholdvevő. Emellett más olyan lehetőségek is vannak, amelyek a jövőben alkalmasak lehetnek a kábeltelevíziós szolgáltatás helyettesítésére (elektromos hálózaton keresztüli szolgáltatás, kábel nélküli kábeltelevíziózás).

32) Hivatkozott arra is, hogy a távközlési törvényt módosító 1999. évi LXVI. törvény - az MkTV Kft-re egyébként személyileg nem kiterjedő - 11. § (2) bekezdése hálózatvásárlási korlátozást vezetett be a koncessziós távbeszélő társaságok részére, amely azonban nem vonatkozik a harmincezer alatti lélekszámú településekre. Álláspontja szerint ez azt jelzi, hogy a törvényalkotó szerint a fentinél kisebb lélekszám esetén az összefonódás hatása még a jövőbeni hozzáférés piacán is jelentéktelen, illetve annak előnyei (korszerűsítés a méretgazdaságosság tekintetében kevésbé vonzó területen) meghaladják azt a hátrányt, hogy a két hálózat azonos vállalkozáscsoport kezébe kerülne.

V.

Az engedélykérési kötelezettség

33) A Tpvt. 23. § (1) bekezdésének a) pontja szerint vállalkozások összefonódása jön létre, ha a vállalkozás része a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé válik. A Versenytanács gyakorlata (Versenytanács elvi állásfoglalásai 81. pont, Versenyfelügyeleti Értesítő 2000. évi 5. szám) szerint vállalkozásrésznek minősül az eszközök és/vagy jogok olyan együttese, amely az azt megszerző vállalkozás rendelkezésére álló eszközökkel és/vagy jogokkal együtt adott áru (szolgáltatás) tekintetében elégséges feltétele a piaci tevékenység végzésének. E feltételnek a kábeltelevíziós hálózat megvásárlása és előfizetőinek átvétele nem vitathatóan megfelel, ezért ezek MkTV Kft. általi megszerzése vállalkozások összefonódásának minősül.

34) A Tpvt. 24. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján az engedélykérési kötelezettség fennállásának
a) szükséges, de nem elégséges feltétele az, hogy az összefonódással érintett vállalkozások együttes előző évi nettó árbevétele meghaladja a tíz milliárd forintot;
b) elégséges feltétele pedig az, hogy az irányítás alá kerülő vagy beolvadó vállalkozás (amelybe a Versenytanács kialakult gyakorlata szerint - Elvi állásfoglalások 30., Versenyfelügyelet Értesítő 1998. évi 6. szám - a vállalkozásrész is beletartozik)
ba) előző évi nettó árbevétele meghaladja az ötszáz millió forintot, vagy annak
bb) előző évi nettó árbevételével együtt két év alatt ugyanaz a vállalkozás ötszáz millió forintot meghaladó összefonódást valósított meg.

35) A rendelkezésre álló nettó árbevételi adatok (lásd: 7., 10. és 11. pont) alapján megállapítható volt, hogy

  • -

    az összefonódással érintett vállalkozások - a Tpvt. 26. § alapján: a MATÁV-csoport (296 milliárd forint) és az Önkormányzat kábeltelevíziós hálózata (33,8 millió forint) - 1998. évi együttes nettó árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot (szükséges feltétel);

  • -

    az MkTV Kft. által a kérelem szerinti összefonódást megelőző két évben megvalósított 514,9 millió forint nettó árbevételt kitevő összefonódások és az Önkormányzat kábeltelevíziós hálózata 33,8 millió forintos nettó árbevételének összege pedig az ötszáz millió forintot (elégséges feltétel), ezért

a kérelem szerinti összefonódás engedélykötelesnek minősül.

VI.

Az engedélyezés

36) A Tpvt. 31. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg gazdasági erőfölényt, nem akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon, illetve ha az összefonódással járó előnyök meghaladják az abból származó hátrányokat.

37) Az összefonódással érintett piac(ok) az(ok), amely(ek)en az érintett vállalkozások piaci tevékenységet fejtenek ki. Az összefonódásnak elvileg akkor lehet hatása a gazdasági erőfölényre, illetve általában a gazdasági versenyre, ha az összefonódással érintett, korábban egymástól független vállalkozások

a) azonos piacon tevékenykednek, illetve a jövőben várhatóan azonos piacon tevékenykednek majd, és így összefonódásuk esetén csökken az egymással versenyben (lehetséges versenyben) álló vállalkozások száma (növekszik a koncentráció), nehezedik a piacralépés; vagy ha

b) olyan vertikális (vevő-eladó) kapcsolatban állnak egymással, ami érdekeltséget teremt pl. arra, hogy az összefonódásban résztvevő valamelyik fél, a másik fél versenytársai (lehetséges versenytársai) számára hátrányos piaci helyzetet teremtsen (illetve nehezítse azok piacralépését).

A jelenlegi piaci feltételek

38) A Versenytanács álláspontja szerint a jelenlegi piaci körülmények között az összefonódással érintett árupiacnak a kábeltelevíziós szolgáltatás, földrajzi piacnak pedig az Önkormányzat kábeltelevíziós hálózatának működési körzete minősül.

39) Az előzőekben (lásd 24-26. pont) részletesen kifejtettek alapján a kábeltelevíziós vállalkozás általános esetben működési körzetében gazdasági erőfölényes helyzetben van, és a Versenytanács az Önkormányzat kábeltelevíziós hálózata esetében sem talált olyan körülményeket, amelyek alapján gazdasági erőfölényes helyzete megkérdőjelezhető volna. Nem tekintette ilyennek azt, hogy

  • -

    Tata város közigazgatási területén további két kábeltelevíziós vállalkozás működik, figyelemmel azok méretére és terjeszkedési lehetőségeik korlátozottságaira is (lásd: 12. pont), továbbá azt sem, hogy

  • -

    folynak kísérletek új helyettesítő megoldások kialakítására (pl. az MkTV Kft. által hivatkozott elektromos hálózaton keresztüli szolgáltatás, vagy a kábel nélküli kábeltelevízió).


40) Az Önkormányzat kábeltelevíziós hálózata szempontjából nézve azonban a gazdasági erőfölényes helyzetet nem az összefonódás hozza létre, az összefonódás következménye csupán az, hogy más vállalkozás (az MkTV Kft.) kerül gazdasági erőfölényes helyzetbe.

41) Mindezek alapján a Versenytanács - egyezően a kérelmező álláspontjával és a vizsgálati jelentésben foglaltakkal - úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi piaci feltételek fennmaradása esetén nem lenne ok a tervezett összefonódás megtiltására.

A liberalizáció hatásai

42) A Tpvt. összefonódás engedélyezési rendelkezéseinek célja az, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak módja legyen mérlegelni, hogy a gazdasági verseny szempontjából mi kedvezőbb: az összefonódás engedélyezése vagy annak megtiltása. Mindez már önmagában is jelzi, hogy az összefonódás engedélyezési eljárásban a piaci helyzet, illetve az összefonódás arra gyakorolt hatásainak értékelése nem lehet statikus, a vizsgálatnak ki kell terjednie a jövőben nagy valószínűséggel bekövetkező változásokra. Ebből kiindulva, figyelemmel arra is, hogy eldöntött tény a távközlés 2002. évtől történő liberalizálása, a Versenytanács olyan gyakorlatot alakított ki (Vj-107/1998.), hogy a távközlési piacot érintő összefonódások versenyhatását nemcsak a jelenlegi piaci (szabályozási) körülmények között vizsgálja, hanem a liberalizációt követően megváltozó feltételek mellett is.

43) A kérelem szerinti összefonódás szempontjából az alábbi két - a liberalizációból fakadó - változás bír elsősorban jelentőséggel.

43.1 A közcélú távbeszélő szolgáltatásra kapott kizárólagosságok lejártával megszűnik a közcélú távbeszélő- és a kábeltelevíziós piac jelenlegi elkülönültsége, mert mód lesz távközlési- (és ezen belül távbeszélő) szolgáltatás nyújtására, azokon a kábeltelevíziós hálózatokon, amelyek a médiatörvény előírásaival összhangban megfelelnek a korszerű adatátvitel követelményeinek (részletesen lásd: 28. pont).

43.2 Áruvá válik a távközlési hálózathoz való hozzáférés biztosítása. Sőt: a hálózatépítés magas beruházási költségei miatt a liberalizációt követően a végfelhasználónak nyújtott szolgáltatások piacán új szereplők piacralépése csak a meglévő hálózatokhoz való hozzáférés biztosítása esetén valószínűsíthető.

44) Mindezek alapján a Versenytanács álláspontja szerint a liberalizációt követő piaci körülmények között a kérelem szerinti összefonódással érintett árupiacnak minősül a hálózathoz való hozzáférés is, mégpedig nem kizárólag a kábeltelevíziós hálózathoz, hanem általában a távközlési hálózatokhoz való hozzáférés.


45) Ilyen összefüggésben meghatározó jelentőséggel bír az a körülmény, hogy az összefonódással érintett földrajzi piacon a kábeltelevíziós hálózat egy olyan vállalkozáscsoport (a MATÁV) tagjának kezébe kerül, amely az adott területen a közcélú távbeszélő hálózattal is rendelkezik. Ez a körülmény a jelenlegi állapothoz képest, amikor különböző vállalkozások rendelkeznek a két hálózattal a Versenytanács álláspontja szerint a gazdasági erőfölény olyan erősödését eredményezi, ami akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fejlődését.


46) Nem osztotta a Versenytanács az MkTV Kft. azon álláspontját, hogy a liberalizációt követően várhatóan életbelépő szabályozás - mely szerint a hálózattal rendelkező vállalkozásnak kötelezettsége lesz a hozzáférést más vállalkozások részére biztosítani - önmagában megszünteti a hálózat tulajdonosának (az adott esetben: a MATÁV-csoportnak) a gazdasági erőfölényes helyzetét. A szabályozás ugyanis nem változtat azon a tényen, hogy az adott földrajzi területen a hálózathoz való hozzáférés, mint áru kizárólag a MATÁV-csoporttól lesz beszerezhető, amit a Tpvt. 22. § (1) bekezdés a) pontja gazdasági erőfölényes helyzetnek minősít. A szabályozás célja éppen az, hogy a jogi értelemben megvalósuló liberalizáció ellenére gazdasági erőfölényben maradó hálózattulajdonos visszaélési lehetőségét korlátozza. A tapasztalatok azonban egyértelműen igazolják, hogy szabályozással nem lehet olyan mérvű hatékonysági kényszert és azáltal társadalmi jólétet teremteni, mint amilyen mértékűt - az igénybevevők számára alternatívaként jelen lévő piaci szereplő(k) révén - a jól működő versenypiac képes biztosítani.


47) A kérelmező azon megközelítésével kapcsolatosan, mely szerint a liberalizációt követően a hálózathoz való hozzáférés földrajzi értelemben országos - de legalábbis regionális - piaccá válik, a Versenytanács az alábbiakra hívja fel a figyelmet. Nem vitatható, hogy az országos méretben egybekapcsolódó közcélú vezetékes távbeszélő hálózat esetében meghatározó jelentősége van annak, hogy valamely vállalkozás az összes magyarországi előfizető milyen hányadával rendelkezik. Minél több előfizetője van, annál valószínűbb, hogy a távközlési piac más szereplői számára kikerülhetetlenné válik annak következtében, hogy a távközlési kapcsolat kezdeményezője és célzottja közötti kapcsolat csak közreműködésével (az általa nyújtott összekapcsolási szolgáltatás révén) valósulhat meg. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy valamely, hálózattal nem rendelkező vállalkozás számára fontossá válhat egy adott földrajzi körzet hálózatához való hozzáférés . Ilyen szempontból pedig már jelentőséggel bír az, hogy a körzetben egy vagy két hálózat van, illetve, ha két hálózat van, akkor azok azonos vállalkozás-csoport kezében vannak-e vagy sem. Ezért a Versenytanács a liberalizációt követően áruvá váló hálózati hozzáférés szempontjából az összefonódással érintett piacnak tekintette Tata városát, mint az Önkormányzat kábeltelevíziós hálózata által lefedett földrajzi területet.


48) Mindezek alapján a Versenytanács - egyezően a vizsgálati jelentéssel - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kérelem szerinti összefonódás által létrehozott helyzet - az, hogy az adott földrajzi területen kizárólag a MATÁV-csoport rendelkezik majd távközlési szolgáltatás nyújtására alkalmas hálózattal - gazdasági erőfölényt erősít meg.

Az előnyök

49) A Versenytanács elöljáróban szükségesnek tartja leszögezni, hogy nem osztja a kérelmező azon álláspontját, mely szerint a távközlési törvény azon rendelkezése, amely csak a harmincezer fő feletti településeken tiltja a helyi koncessziós távközlő vállalkozásnak kábeltelevíziós hálózat szerzését, automatikusan azt is jelenti, hogy az ilyen településeken a két hálózat egy kézbe kerülésének előnyei a Tpvt. szempontjából is meghaladják annak hátrányait. A Versenytanács álláspontja szerint a távközlési törvény fenti rendelkezése nem menti fel a Gazdasági Versenyhivatalt azon kötelezettsége alól, hogy egyedileg vizsgáljon minden - a Tpvt. VI. fejezete alapján engedélyköteles összefonódásnak minősülő - hálózatszerzést. Az előzőek ugyanakkor nem jelentik azt, hogy a hálózat méretének (az általa lefedett földrajzi terület nagyságának, illetve a tényleges és lehetséges előfizetők számának) ne lenne jelentősége: az erőfölény erősödéséből fakadó hátrány értelemszerűen annál erőteljesebb, minél nagyobb a hálózat mérete.


50) Nem vitatható az sem, hogy a MATÁV-csoport technikai felkészültségét tekintve és pénzügyileg is lényegesen kedvezőbb helyzetben van a hálózat korszerűsítése tekintetében, mint az Önkormányzat. Ilyen összefüggésben a Versenytanács - egyezően a vizsgálati jelentéssel - nem is vitatja azt, hogy a MATÁV-csoport képes a kérelmező által hivatkozott előnyök (lásd: 5. pont) megvalósítására. Álláspontja szerint azonban ezek az előnyök a Tpvt. 30. § (2) bekezdése szempontjából csak akkor vehetők figyelembe, ha

  • -

    megvalósulásukra az összefonódást követően kialakuló piaci helyzet objektíve kínál nagyobb esélyt, vagyis az említett korszerűsítések végrehajtása nem csak szándékában, hanem érdekében is áll a MATÁV-csoportnak, vagy a piaci körülmények kényszerítik azok megvalósítására, továbbá

  • -

    azok más módon, mint a kérelem szerinti összefonódással nem lennének elérhetőek.


51) Általános esetben egy távbeszélő hálózattal már rendelkező vállalkozásnak (mint a MATÁV-csoport) korlátozott az érdekeltsége abban, hogy azonos földrajzi területen saját távbeszélő hálózatával párhuzamosan egy másik hálózatot is kétirányúvá fejlesszen, és verseny hiányában erre kellő kényszer sincs. A Versenytanács álláspontja szerint azonban ez a körülmény nem jelenti egyben azt is, hogy nincs reális esély a kábeltelevíziós hálózat korszerűsítéséből fakadó előnyök megvalósulására. Azok megvalósulását ugyanis valószínűsíti egyrészt a médiatörvényben megfogalmazott korszerűsítési követelmény (lásd: 28. pont), másrészt az MkTV által elnyert pályázatban, a hálózat átépítése tekintetében rögzített feltételek.


52) A Versenytanács annak vizsgálatakor, hogy az előnyök más módon is elérhetőek lennének-e nem vitatta, hogy az Önkormányzat a jelenlegi és a közeljövőben várható gazdasági helyzetben nem lesz képes a kábeltelevíziós hálózatot olyan mértékben korszerűsíteni, mint az MkTV Kft. Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a kábeltelevíziós hálózat megvásárlására érkeztek olyan további - az MkTV Kft. ajánlatával összevetve - reálisnak tekinthető ajánlatok, amelyek az összefonódással járó előnyöket úgy biztosítják, hogy - a vevő piaci helyzetére tekintettel - a jövőbeni gazdasági verseny fennmaradása, fejlődése szempontjából lényegesen kedvezőbb helyzetet teremtenek, mintha az MkTV Kft. vásárolná meg az Önkormányzat kábeltelevíziós hálózatát.


53) Megjegyzi a Versenytanács, hogy előzőek szerinti megállapításával nem kívánja megkérdőjelezni az Önkormányzat azon döntését, hogy mindent figyelembevéve az MkTV Kft. ajánlatát minősítette a legkedvezőbbnek. Kialakult gyakorlatával (Vj-107/1998.) összhangban azonban nem azt értékelte, hogy melyik ajánlat a kedvezőbb, hanem azt, hogy az előnyöket szintén biztosítani képes, de a gazdasági verseny szempontjából kedvezőbb ajánlatok reálisak-e.

A döntés

54) Az előzőekben részletesen kifejtettek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti döntésében az összefonódást - a Tpvt. 30. § (2) bekezdésére tekintettel - nem engedélyezte.

VII.

Eljárási kérdések

55) A kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti eljárási díjat előzetesen lerótta, ezért arról rendelkezni nem kellett.


56) A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek (az MkTV Kft. és az Önkormányzat) a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdései alapján kérhetik.

Budapest, 2000. június 6.

dr. Bodócsi András sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Ágoston Marika