Vj-22/2000/
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kovács Péter vezérigazgató által képviselt Pannonhír Dél-Dunántúli Hírlapkereskedelmi Rt. (7633 Pécs, Lázár Vilmos út 12.) eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt hivatalból indított eljárásban - tárgyaláson - meghozta a következő
határozatot
A Versenytanács az eljárást megszünteti.
A határozat ellen az eljárás alá vont vállalkozás a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalhoz benyújtandó felülvizsgálati kérelmet terjeszthet elő.
Indoklás
I.
Az eljárás alá vont vállalkozást 1994. március 9-én jegyezte be a Baranya Megyei Bíróság mint cégbíróság. Az eljárás alá vont jelenleg a Magyar Lapterjesztő Részvénytársaság tulajdonában álló egyszemélyes, zártkörűen működő részvénytársaság. A társaság a tevékenységét kizárólag Baranya és Tolna megyék területén gyakorolja. Ezt megelőzően 1999. év végéig tevékenysége Zala és Somogy megyék területére is kiterjedt.
Az eljárás alá vont vállalkozás fő tevékenysége a hírlapterjesztés. Ez a tevékenység olyan szolgáltatás, amelynek célja, hogy a kiadótól közvetlenül beszerezve vagy más csatornák igénybevételével jutassa el a hírlapot, egyéb sajtótermékeket a fogyasztóhoz. A sajtótermék a fogyasztóig postai előfizetés, a kiadó útján előfizetés után történő alternatív terjesztés, saját kiadói terjesztés postaküldeményként, hírlapárusítás és mozgó árusok segítségével történő hírlapárusítás útján jut el. A lapterjesztési módok két fő csoport alá, úgymint az előfizetéses és az árus terjesztéses csoport alá vonhatóak.
A lapterjesztési piac szerkezetére az jellemző, hogy az előfizetések terén a Magyar Posta Rt. piacvezető, emellett döntően megyei és regionális kiadók is tevékenykednek. Az árus piacon korábban a Kiadói Lapkereskedelmi Kft. és a Lapker Rt. voltak jelen. A KLK Rt. végelszámolása során a Lapker Rt. versenytársa szerződéseit felvásárolta és egyszemélyes, országos árus lapterjesztési piacot alakított ki. Emellett néhány kiadó, mint a Népszabadság Kiadó és a FÁMA Rt. saját terjesztési hálózatot működtet, illetve készül kialakítani.
Az árus lapterjesztés esetében a Lapker-csoporthoz tartozó vállalkozások egy-egy adott földrajzi területen meghatározó piaci szereplőknek tekinthetők. A lapterjesztés vonatkozásában a földrajzi piac nem tekinthető országos kiterjedésűnek. Az eljárás alá vont vállalkozás kereskedelmi tevékenysége 1999. december 31-ig négy megye, 2000. január 1-től két megye területére korlátozódik.
Az árus lapterjesztés jellegzetessége, hogy nem egyedileg értékesített lapokra, hanem lapcsomagokra épül. Az egyes pavilonok kínálata eltérő lehet a kínálati hely, illetve a fogyasztói kereslet alapján. Az úgynevezett klasszikus hírlapárus a lapokon kívül helyi menetjegyeket és képes levelezőlapot is értékesít. Az egyéb árus kategóriába sorolhatók az áruházak, valamint az olyan bódék és trafikok, ahol a hírlap csak kis hányadát képviseli a kínálatnak, végül egy nagyobb csoport alá sorolhatók a mozgóárusok, a rikkancsok.
Az eljárás alá vont vállalkozás a földrajzi területen, ahol tevékenységét kifejti, mindhárom csoporttal kapcsolatban van. Az első csoporthoz tartoznak a saját alkalmazottjait jelentő árusok, a másik két csoportban önálló vállalkozásokkal áll szerződéses kapcsolatban.
Az eljárás alá vont az érintett termék- és földrajzi piacon jellemzően nagykereskedelmi tevékenységet lát el. Kapcsolatai bizományi szerződésekre épülnek, az elszámolás a megjelenési számonként átvett, illetve a remittendaként visszavett példányokon alapszik. Az eljárás alá vont vállalkozás a kiadókkal kötött megállapodás alapján jutalék ellenében végzi nagykereskedelmi tevékenységét, és hasonló módon jutalék ellenében végzik a terjesztést kiskereskedelmi partnerei.
A hivatali eljárás annak megállapítására indult, hogy az eljárás alá vont vállalkozás versenytársa megszűnése után kialakított szerződéses gyakorlata gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek minősíthető-e. Ténylegesen a vizsgálat azt a magatartást értékelte, hogy a versenytársától átvett és a saját korábbi szerződéses partnereivel kötött új típusú szerződések során alkalmazott kiskereskedelmi jutalék mértéke, az elszámolási rendszer megváltoztatása és az óvadékkal kapcsolatos megkülönböztető magatartás gazdaságilag indokolt vagy pedig indokolatlannak minősül-e
II.
Az eljárás alá vont vállalkozás 1999. májusától végzi kizárólagosan az érintett földrajzi piacon a nagykereskedelmi tevékenységet. Ezt megelőzően a Kiadói Lapterjesztő Rt. versenytársaként jelentős piaci verseny alakult ki a két vállalkozás között. A versenyhelyzetet az árus helyekért folytatott jutalékharc jellemezte, amelynek eredményeként mindkét piaci szereplő pénzügyileg bizonytalan helyzetbe került, 1999. áprilisában a versenytárs lapterjesztő vállalkozás kénytelen volt csődöt jelenteni. A csődeljárás során az érintett földrajzi területen a korábbi versenytárs árusítóhelyeit az ellátás folyamatos biztosítása érdekében az eljárás alá vont vállalkozás vette át.
A korábbi versenytárs megszűnését követően az eljárás alá vont vállalkozás piaci pozíciója megerősödött. Egyedüli piaci szereplőként végezve a nagykereskedelmi tevékenységet 1999. év végén szerződésmódosításokat hajtott végre a korábbi szerződésein. Ennek eredményeképpen számottevően csökkent az egyéb árus szerződéses partnereinek száma és felmerült annak a valószínűsége, hogy a bizományi rendszer megszüntetése és a jutalékok csökkentése következtében a korábbi versenyben elszenvedett veszteségeit szerződéses partnerei terhére, erőfölényes pozíciójával visszaélve kívánja rendezni.
A részletes hivatali vizsgálat feltárta, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a terjesztői jutalékot átlagos mértékben 1 %-kal csökkentette, azonban tekintve a terjesztői jutalék mértékét összevetve a más területeken más vállalkozások által alkalmazott jutalékokkal megállapítható, hogy sem annak mértéke, sem pedig a csökkentés volumene nem tekinthető gazdaságilag indokolatlannak. Arra tekintettel azonban, hogy a jutalék csökkentésével egyidejűleg a elszámolási rendszert is megváltoztatta az eljárás alá vont vállalkozás, a vizsgálat erre is kitért. Az elszámolási technika ugyanis a havi elszámolásról a heti elszámolásra változott, a bizományi rendszer megtartása mellett.
A heti elszámolás rendszerében a kiszállított áru értékét a kiskereskedő a nagykereskedő által megjelölt időpontban utólag egyenlíti ki. A rendszer lényege, hogy az első számla fizetése a harmadik héten történik és ezután a rendszer ebben a formában működik tovább. A kiskereskedő számára annyiban előnyös, hogy a lapmaradványokat nem kell a havi elszámolási rendszer szerinti módon egy hónapig tárolni, mert az elszámolással együtt a remittendát is átveszi a nagykereskedő. A heti elszámolás bevezetésével az eljárás alá vont számára is biztonságosabb lett a bevételek begyűjtési technikája és könnyebben áttekinthetővé vált a forgalom nyilvántartása is. A vizsgálat egyetértve az eljárás alá vont vállalkozás álláspontjával megállapította, hogy a bizományi rendszer megtartása mellett a nemzetközi gyakorlatban inkább elterjedt heti elszámolási rendszerre való áttérés előnyei a terjesztők számára nyilvánvalóak és abból a fogyasztó is részesedik, amennyiben az igények változásához a gyorsabb elszámolás alapján a gyorsabban bevételhez jutó nagykereskedő és kiskereskedő egyaránt könnyebben képes alkalmazkodni.
A vizsgálat kimutatta, hogy a jutalék mértéke minden egyes szerződéses partner esetén alku tárgya, az eljárás alá vont vállalkozás nem kényszerít ki a forgalom és az adott árus helyek teljesítőképességétől és felszereltségétől független egységes jutalékot. Az átlagos 1 %-os csökkenés a differenciált mérték alkalmazásával egyaránt elviselhető a kiskereskedelmi partnereknek és biztonságosabb működést tesz lehetővé az eljárás alá vont vállalkozás számára. A mérték indokoltságát az eljárás alá vontnak a vizsgálat során feltárt költségadatai is alátámasztották.
Az eljárás alá vont vállalkozás előadása szerint a korábbi éles piaci verseny miatt állt el az óvadék letételének követelésétől, miután versenytársa evonatkozásban eltérően az általános gyakorlattól, óvadékot nem követelt. Az új helyzet értékelése során és figyelemmel arra, hogy az óvadék elengedése igen jelentős, sok esetben túlzott kockázatot rejt magában, a jövőben fokozatosan kívánja az óvadékos rendszert visszaállítani. Az 1999. évi szerződésmódosítások során minden esetben felvetette az óvadék letételének szükségességét, azonban csak három olyan esetben ragaszkodott annak tényleges szerződésbe foglalásához és befizetéséhez, ahol korábban milliós adósságokat halmozott fel a szerződéses partner. Minden más esetben alku tárgya volt mind az összeg, mind pedig az, hogy a szerződéses partner hajlandó-e vagy képes-e vállalni az óvadék letételét. Ilyen körülmények között alakult ki az a helyzet, hogy a szerződések nagy számában óvadék letételére vagy kikötésére nem került sor, illetve ahol a szerződő partner az óvadékkövetelést elfogadta, az összegek rendkívül változatosak. Evonatkozásban azonban diszkriminatív szándék nem vezette, inkább tekintettel volt arra, hogy a piaci helyzet változása szerződő partnerei számára elviselhetetlen terhet ne okozzon, a szükséges árusító hely változatlanul fennmaradjon.
III.
A feltárt adatok szerint a vizsgált szerződésmódosítások idején az érintett földrajzi piacon az eljárás alá vont vállalkozás az érintett termék egyedüli értékesítője volt, potenciális piaci szereplőtől sem kell a belátható időn belül tartania. Az eljárás alá vont vállalkozás maga sem vitatta, hogy az érintett piacon gazdasági erőfölényben van.
A Tpvt. 21. § a) pontja szerint tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így különösen az üzleti kapcsolatokban tisztességtelenül vételi vagy eladási árakat megállapítani, vagy más módon indokolatlan előnyt kikötni, vagy hátrányos feltételek elfogadását kikényszeríteni; a g) pont szerint visszaélésnek tekinthető az azonos értékű vagy jellegű ügyletek esetén az üzletfeleket indokolatlanul megkülönböztetni, ideértve olyan árak, fizetési határidők, megkülönböztető eladási vagy vételi feltételek vagy módszerek alkalmazását, amelyek egyes üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben.
A Versenytanács a feltárt adatokat és a tárgyalási szakban elhangzott észrevételeket értékelve egyetértett a vizsgálati jelentés álláspontjával, hogy a szerződésmódosítások során a jutalék mértékének csökkentése és a havi elszámolásról a heti elszámolási rendszerre való áttérés gazdaságilag indokolt, mind az eljárás alá vont vállalkozás, mind üzletfelei számára, továbbá a végső fogyasztók számára hátrányos feltételek kikényszerítését nem jelenti, ezért visszaélésnek nem tekinthető.
Az óvadékkal kapcsolatos eljárás alá vonti magyarázat azonban gazdaságilag a racionális gazdálkodás szempontjából nem indokolható, látszólag ebben a tekintetben az üzletfelek indokolatlan megkülönböztetése az erőfölénnyel való visszaélés tényállása megvalósulását jelzi. A Versenytanács azonban az alábbiakra kíván rámutatni.
A visszaélés mindig az erőfölényes vállalkozás magatartását jellemző objektív fogalom. Ebben a kérdésben az objektivitásnak igen jelentős szerepe van. Lényege, hogy a magatartás olyan módon képes befolyásolni a piac szerkezetét, hogy csökken a verseny intenzitása, vagy képes akadályozni a verseny fenntartását vagy fokozását, illetve olyan módszerek alkalmazását jelenti, amelyek nem egyeztethetők össze a szokásos vagy a kereskedelemben és forgalmazásban egyébként indokolt eljárásokkal. Ennek során a magatartás vagy az előidézett állapot az üzleti partnerra közvetlenül vagy a tényleges, illetve potenciális versenytársakra közvetetten káros hatásokat gyakorol.
A jelen esetben az eljárás alá vont vállalkozásnak versenytárssal sem ténylegesen, sem potenciálisan nem kellett szembenéznie. Az eljárás alá vont vállalkozásnak az óvadékkal kapcsolatos elnéző üzletpolitikájának célja azonban nyilvánvalóan nem lehetett a szerződő partnerekkel szembeni versenyellenes lépés vagy a piac strukturális átalakítása. Ez esetben ugyanis éppen ellenkező magatartást kellett volna tanúsítania, vagyis olyan szigorú feltételeket alkalmazni, amelyek alkalmasak a piac átrendezésére saját akarata szerint.
A Versenytanács ezért azt vizsgálta, hogy a megkülönböztetés célja kizsákmányoló jellegűnek értékelhető-e. Általában akkor kizsákmányoló valamely erőfölényes vállalkozás magatartása, ha olyan jövedelemre képes szert tenni, amelyet versenyhelyzet esetén nem lenne képes elérni.
Az kétségtelen, hogy a jutalék mértékének csökkentésével a korábbi versenyhelyzethez képest az eljárás alá vont nagyobb jövedelemhez jutott. Ténylegesen azonban annyi történt, hogy saját árus helyeinek jutalékát csekély mértékben emelte, míg a csődbe jutott versenytársa korábbi szerződő partnereivel folytatott tárgyalások során az általuk korábban élvezett és az üzleti környezettel össze nem illő magas jutalékokat valamelyes mértékben csökkentette. A cél azonban evonatkozásban bizonyíthatóan a racionális és pénzügyileg stabil gazdálkodás kialakítása volt, amely során érdeksérelem ugyan a szerződő partnereknél bekövetkezhetett, ennek objektív oka azonban nem az eljárás alá vont visszaélésszerű magatartása, hanem a piaci helyzet megváltozásához történő alkalmazkodás gazdaságilag indokolt kényszere.
Az óvadékkal kapcsolatos üzletpolitikában a megkülönböztetés ténylegesen kimutatható, azonban a visszaélés objektív jellemzői hiányában a magatartás törvénybe ütközése nem állapítható meg. Az eljárás alá vont vállalkozás által e körben alkalmazott módszer, amikor óvadékhoz ragaszkodott a korábban nem vagy rosszul fizető partnerekkel szemben, míg más esetekben az óvadék összegét, illetve letételét az elfogadó szándékától tette függővé, nem tekinthető a szokásos módszerekkel összeegyeztethetetlennek, a magatartás eredményeként a kiskereskedelmi piacon a verseny intenzitásának csökkenése vagy fenntartásának akadályoztatása ezáltal nem következett be.
A Versenytanács ezért az eljárást jogsértés hiányában megszüntette.
Budapest, 2000. május 16.
dr. Györffy István sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Kállai Mária sk.
Ágoston Marika