Vj-123/2003/29.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Phytotec Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. (Budapest) eljárás alá vonttal szemben fogyasztó megtévesztés miatt indult versenyfelügyeleti eljárásban, tárgyaláson kívül, meghozta az alábbi

határozatát

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont a Vj-123/2003/24. sz. határozatában foglalt kötelezettségének eleget tett, ezért az utóvizsgálatot megszünteti.
E határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indoklás

I.

  • 1)

    Az eljárás megindítására azért kerül sor, mert a Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) tudomására jutott, hogy a Phytotec Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. (a továbbiakban: Phytotec Bt.) a "Remotiv" elnevezésű termékének reklámozása során megtévesztette a fogyasztókat, amely magatartása sértheti a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló, többször módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8. §-ában, illetve a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv.) 7. §-ában foglalt rendelkezéseket. Az eljárás megindítására 2003. augusztus 11-én került sor.

  • 2)

    A Versenytanács a 2003. december 11-én kelt Vj-123/2003/24. számú határozatában a Tpvt. 77. § (1) bekezdésének h) pontja alapján kötelezte az eljárás alá vontat a megtévesztésre alkalmas tájékoztatással kapcsolatban helyreigazító nyilatkozat közzétételére.

  • 3)

    A GVH Ipari és Élelmiszeripari Irodája a Tpvt. 76. § (1) bekezdése értelmében utóvizsgálatot tartott.

II.

  • 4)

    A kifogásolt magatartás keretében 2003. március 3. és április 22. között a Kossuth Rádió összesen négy alkalommal sugározta az eljárás alá vont "Remotiv" nevű készítményét reklámozó bejátszást. A bejátszásban a narrátor mellett egy páciens is szerepelt azt a benyomást keltve, mintha saját tapasztalatáról számolna be. A reklám szövege a következő volt:

    Narrátor: Remotiv! A természetes választás enyhe depresszióban!

    Páciens: Három évvel ezelőtt izgalmi állapotba kerültem attól, hogy lépcsőn kell közlekedni, utána pedig az utcára már nem szerettem kimenni. Próbáltam tanácsot kérni, hogy mit lehet ezzel tenni, ugye én azelőtt sem éltem másként, hanem jött ez a jelenség, amitől egyre inkább féltem. A rádiót hallgatva egyszer egy férfi hang mondta el, hogy az, amit meg szeretne csinálni, az csak vizsgalázzal működik és akkor elkezdte szedni a Remotivot. Úgy tűnt, hogy eltűnt ez a vizsgaláz. Magamtól kezdtem el szedni ezt a kapszulát. A hatodik nap után érzékeltem, hogy visszajött a bátorságom, kellemesen éreztem magam. A Remotiv tabletta orbáncfű gyógynövényt tartalmaz, nincsenek mellékhatásai, hozzászokni nem lehet. Amikor érzem, hogy rajtam újból úrrá lehet a bátortalanság, akkor próbálom szedni a Remotiv orbáncfű tablettát.

    Narrátor: A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

  • 5)

    A Versenytanács - a jogsértés megállapításán túlmenően - elrendelte, hogy a helyreigazító nyilatkozat

    • a)

      az érdemi határozat kézhezvételétől számított 60 napon belül a Kossuth Rádióban hangozzék el azokban az időpontokban (napszakokban) és annyiszor, ahányszor a sérelmezett reklám;

    • b)

      tartalmazza azt, hogy 2003 márciusában és áprilisában, összesen négy alkalommal megtévesztésre alkalmas gyógyszerreklám hangzott el;

    • c)

      ismertesse a Remotív Országos Gyógyszerészeti Intézmény által engedélyezett betegtájékoztató szerint azt, hogy a Remotív készítmény szedése enyhe depresszió (nyomott hangulat, hangulati labilitás, belső nyugtalanság, feszültség) és ezen tüneteket kísérő el- és átalvási zavar kezelésére szolgál;

    • d)

      emelje ki, hogy a készítménynek - a megtévesztően elhangzott reklámbejátszás szövegével ellentétben - melyek a mellékhatásai.

  • 6)

    Az utóvizsgálat megállapította, hogy az eljárás alá vont a Versenytanács fenti számú érdemi határozatát 2004. január 5-én vette kézhez.

  • 7)

    A Phytotec Hungária Bt. levélben tájékoztatta a GVH-t arról, hogy a fenti határozat rendelkezésében foglalt kötelezettségének eleget tett. A levél 2004. január 26-án érkezett be.

  • 8)

    Az utóvizsgálat elrendelésére 2004. január 30-án került sor. Ennek keretében a GVH felhívta az eljárás alá vontat, hogy 2004. február 9-ig igazolja szerződéssel és számlával (vagy azzal egyenértékű egyéb módon), hogy a Kossuth Rádióban a helyre igazító nyilatkozat mikor és milyen tartalommal hangzott, illetve hangzik el a Versenytanács által megadott hatvan napon belül, azaz 2004. február 24-ig.

  • 9)

    Az eljárás alá vont kérésére a Magyar Rádió Rt. a GVH-hoz, 2004. február 5-én érkezett levelében (Vj-123/2003/27. sz. irat) igazolta, hogy a helyreigazító nyilatkozatot 2004. január 21-én reggel 8:37-kor és 2004. január 26-án 8:57-kor már sugározták, illetve ezen túlmenően már megrendelt és lefoglalt két időpontban (2004. február 17-én du. 17:55-kor és február 24-én de. 10:07-kor) sugározni fogják az alábbi szövegtartalommal:

    A gyógyszertárakban vény nélkül kapható Remotiv tablettával kapcsolatosan a Kossuth Rádióban 2003. márciusában és áprilisában összesen négy alkalommal megtévesztésre alkalmas gyógyszerreklám hangzott el. Ezért a forgalmazó az alábbi helyreigazító nyilatkozatot teszi:

    Az Országos Gyógyszerészeti Intézet által jóváhagyott betegtájékoztató szerint az orbáncfű-kivonatot tartalmazó Remotiv tabletta enyhedepresszió (nyomott hangulat, hangulati labilitás, belső nyugtalanság, feszültség) és ehhez társuló alvászavarok kezelésére javallt. Említett gyógyszer - a megtévesztően elhangzott reklámbejátszás szövegével ellentétben - a kezelt betegek kevesebb mint 5 %-ában gyomor-, bélrendszeri panaszokat, gyengeségérzést, idegességet okozhat. Igen nagy adagú hypercium elméletileg fényérzékenységet okozhat, az ajánlott adagolás mellett azonban ilyen reakciót nem tapasztaltak.

III.

  • 10)

    A nyilatkozat szövege alapján a Versenytanács megállapította, hogy az megfelel a fenti számú érdemi határozat rendelkező részében foglaltaknak. Megállapította továbbá azt is, hogy az elhangzás tényleges és lefoglalt időpontjai közül három - hasonlóképpen a jogsértő reklámbejátszáséhoz - hétköznap délelőttre, egy pedig az ugyancsak hallgatott késő délutánra esett.

  • 11)

    A fentiek alapján a Versenytanács megállapította, hogy az eljárás alá vont a Versenytanács határozatában elrendelt kötelezettségének eleget tett, ezért a Tpvt. 76. § (3) bekezdésének e) pontja szerint az eljárást megszüntette.

  • 12)

    A Tpvt. 82. § (1) bekezdése kimondja, hogy a vizsgálónak, illetve az eljáró Versenytanácsnak az eljárás során hozott határozata ellen, az e törvényben meghatározott esetekben külön jogorvoslatnak van helye. Ilyen külön rendelkezést tartalmaz a többi között a Tpvt. 68. § (4), a 69. § (7) vagy a 72. § (2) bekezdése. Nincs ilyen rendelkezés azonban a Tpvt. 76. § (3) bekezdés e) pontja alapján meghozott határozattal kapcsolatban.

Budapest, 2004. február 12.