Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj/073-020/2010.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Harkányi, Czövek és Deme Ügyvédi Iroda (Budapest) által képviselt Kartago Tours Zrt. (Budapest) ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indított eljárásban - nyilvános tárgyaláson - meghozta az alábbi

végzést.

A Versenytanács az eljárást megszünteti, egyben - vállalásával egyezően - arra kötelezi a Kartago Tours Zrt.-t, hogy tartózkodjék attól, hogy kereskedelmi kommunikációjában előfoglalási kedvezményrendszerét az annak igénybevételéhez szükséges feltételeket, illetve a kedvezmény mibenlétét elhallgatva népszerűsítse.

A jelen végzés ellen a kézhezvételtől számított 5 munkanapon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó, de a Fővárosi Bírósághoz címzett jogorvoslati kérelemmel lehet élni.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.