Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj/044-122/2010.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a F. I. által képviselt Ferencz Istvánné egyéni vállalkozó (Budapest) ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indított eljárásban elrendelt utóvizsgálat során meghozta az alábbi

végzést

A Versenytanács megindítja a 2011. május 2-án kelt, Vj/044-069/2010. számú határozata rendelkező részének 3. és 4. pontjába foglalt kötelezettségek végrehajtását.

A Versenytanács Ferencz Istvánné egyéni vállalkozót napi harmincezer forint (30.000,-Ft) összegű végrehajtási bírság megfizetésére kötelezi, azzal, hogy a végrehajtási bírság napi összege a kötelezettség teljesítésének igazolása hiányában a végrehajtást elrendelő és végrehajtási bírságot megállapító végzés kézhezvételét követő 15 nap elteltét követően negyvenötezer forintra (45.000,-Ft) emelkedik.

A végzéssel szemben a közléstől számított 8 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtott vagy ajánlott küldeményként postára adott, a Fővárosi Törvényszékhez címzett jogorvoslati kérelemmel lehet élni. A kérelmet a Fővárosi Törvényszék nemperes eljárásban bírálja felül, amely során kizárólag okirati bizonyításnak van helye, azonban a bíróság a feleket a szükségeshez képest meghallgathatja.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.