Vj-101/1997/23

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Kővári István ügyvéd (1944 Budapest Szabadság tér 7.) által képviselt Kisalföld Kiadó Kft. (9021 Győr Újlak u 4/a.) eljárás alá vont ellen gazdasági erőfölénnyel történt visszaélés megállapítása iránt indult eljárásban meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát - a kézbesítést követő 30 napon belül - a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresetben kérheti az eljárás alá vont.

Indoklás

Az eljárás alá vont Kisalföld Kiadó Kft. társasági szerződése 1996. szeptember 30-án kelt. Tevékenységi körébe tartozik a lapkiadás, hírlap terjesztés, hirdetés.

Az eljárás alá vont vállalkozó az általa kiadott "Kisalföld" című megyei napilap terjesztésére kötött szerződést - 1997. április 30-i hatállyal -, a RÁBAHÍR Postai Hírlapkereskedelmi Rt., valamint BUVIHÍR Rt. kivételével, valamennyi terjesztőjével szemben felmondta. A Gazdasági Versenyhivatal hivatalból vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy milyen gazdasági érdeke fűződött az eljárás alá vontnak ahhoz, hogy egyes lapterjesztőkkel ne kössön szerződést, továbbá, hogy az egyes terjesztőkkel történő szerződéskötéstől való elzárkózás okozott-e változást a fogyasztók laphoz jutását illetően.

A Versenytanács a lefolytatott bizonyítási eljárás az eljárás alá vont előadása, az általa becsatolt okiratok, valamint a vizsgálati jelentés alapján a következő tényállást állapította meg.

Az eljárás alá vont jelenteti meg a "Kisalföld" elnevezésű napilapot. A Versenytanács állandó gyakorlata szerint a kiadók saját kiadványaik vonatkozásában gazdasági erőfölényben vannak a lapterjesztőkkel szemben, mert a lapot a lapterjesztők mástól nem, esetleg számottevően kedvezőtlenebb feltételekkel szerezhetik csak be.
Az eljárás alá vont két egyéni vállalkozóval és egy Kft-vel bontotta fel a terjesztésre vonatkozó szerződést. A szerződést részint indokolás nélkül, részben arra hivatkozva mondta fel, hogy a továbbiakban egy nagykereskedőn keresztül kívánja a terjesztést megoldani 1997. május 1-től és ez a terjesztő a RÁBAHÍR Rt. lett. A vizsgálat megállapította, hogy jelenleg két nagykereskedő a RÁBAHÍR Rt. és a BUVIHÍR terjeszti a Kisalföld című napilapot. A RÁBAHÍR Győr- Moson- Sopron és Vas megyében, nyáron Veszprém megyében és a Balaton partján, a BUVIHÍR pedig Komárom-Esztergom megyében. A két nagykereskedő veszi át a lapokat az eljárás alá vonttól és köt szerződést a kiskereskedőkkel, adja át a lapot. Minden kapcsolat az eljárás alá vonttal a két nagykereskedő feladata. A napilap ára mindenütt azonos, ezt a kiadó állapítja meg. A helyszínen lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy a fogyasztók napilaphoz jutása megfelelő. A terjesztő kiskereskedők a szerződéseket megkötötték és a terjesztést megfelelően biztosítani tudják. Mivel a vizsgálati eljárás nem tárt fel olyan tényeket, amelyek a jogsértés fennálltát bizonyították volna, így az eljárás alá vontnak a szerződéstől való elzárkózása nem tekinthető indokolatlannak, ezért a Versenytanács az eljárást megszüntette a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) pont alapján.

A jogorvoslatról a Tpvt. 83. §- a rendelkezik.

Budapest, 1997. október 21.

dr. Lénárd Réka sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Győrffy István sk.
Kis Lászlóné