Vj-203/1999/6

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Rozgonyi-Tóth István ügyvéd (1015 Budapest, Batthyány u. 49. IX.1.) által képviselt debis IT Services Magyarország Kft. kérelmezőnek vállalkozások összefonódásának engedélyezése iránti kérelmére - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az engedélykérési kötelezettség nem áll fenn.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézhezvételtől számított harminc napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel kérhetik.

Indoklás

I.

A debis IT Services Magyarország Kft. (a továbbiakban: IT S.M. Kft.) 1998. június 6-án került bejegyzésre, tevékenységi körébe számítógép- és elektronikai alkatrészgyártás, számítógép kölcsönzés, hardver- szaktanácsadás, szoftverkészítés- szaktanácsadás, adatfeldolgozás és adatbanki tevékenység, iroda- és számítógép- javítás tartozik. A Kft. 1998-ban nettó árbevételt nem realizált.
A Kft. tulajdonában áll a számítástechnikai szolgáltatási tevékenységet folytató debis IT Services Unisoftware Kft. üzletrészeinek 90 %-a, mely vállalkozás 1998. évi nettó árbevétele 804,8 millió Ft-ot ért el.
Az IT S.M. Kft. üzletrészeinek 100 %-a az ausztriai székhelyű pénzügyi holding cég, a debis Systemhaus Gmbh tulajdonában van, mely vállalkozásnak 1998-ban Magyarországon nettó árbevétele nem volt.

A DATAWARE Elektronikai és Számítástechnikai Kft. (a továbbiakban: DATAWARE Kft.) cégbejegyzésére 1989. október 18-án került sor. A Kft. fő tevékenysége a számítógépes hálózatépítés és rendszer- integráció. 1998-ban 1,247 millió Ft szűkített nettó árbevételt realizált. A DATAWARE Kft. üzletrészeinek 100 %-ban a Dataware 98` Rt. a tulajdonosa, mely vállalkozás 1998-ban 8 millió Ft szűkített nettó árbevételt ért el. Az Rt. irányítása alatt áll 100 %-os tulajdoni részesedéssel a számítástechnikai tevékenységet folytató Answare Kft., mely 1998-ban 873 millió Ft szűkített nettó árbevételt realizált, valamint a könyvelést és adótanácsadást folytató Prophecy Kft. melynek 1998. évi szűkített nettó árbevétele 29 millió Ft volt.

II.

A kérelmező IT S.M. Kft. 1999. november 23-án Ületrész Adásvételi Szerződést írt alá a Dataware 98` Rt-vel, melynek alapján megvásárolta a DATAWARE Kft. üzletrészeinek 51 %-át és ezzel irányítást szerzett a Kft. felett.
A Szerződés 9. szakasza szerint a hatályba lépés feltétele a Gazdasági Versenyhivatal engedélye.


Ez alapján a kérelmező a tisztességtelen és versenykorlátozó piaci magatartás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) előírásaira hivatkozással az összefonódáshoz a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.
Kérelmében hivatkozott arra, hogy álláspontja szerint - az érintett vállalkozások előző évi együttes nettó árbevételének összegét figyelembe véve - az összefonódás nem engedélyköteles.

III.

A Tpvt. 71. §-a alapján készített jelentésben a vizsgáló az eljárás során beszerzett adatok alapján annak megállapítását indítványozta, hogy a kérelem szerinti irányításszerzés nem tartozik engedélykérési kötelezettség alá, mert a közvetlen és közvetettt résztvevők előző évi együttes szűkített nettó árbevétele nem éri el a 10 milliárd Ft-ot.

IV.

A Tpvt. 23. § (1) bekezdés b.) pontjában és a (2) bekezdés a) pontjában foglalt előírások szerint a kérelmezett üzletrész vásárlás vállalkozások összefonódásának minősül.

A Tpvt. 24. §-a szerint az összefonódáshoz az esetben kell a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kérni, ha a 26. § szerint figyelembe veendő érintett vállalkozások - a közvetlen és közvetett résztvevők - előző üzleti évben elért együttes, az egymás közötti forgalom nélkül számított nettó árbevétele a 10 milliárd Ft-ot meghaladja.

A kérelem szerinti összefonódás
- közvetlen résztvevői a kérelmező és az irányítása alá kerülő DATAWARE Kft.
- közvetett résztvevői pedig a kérelmezőt irányító debis Systemhaus Gmbh., a kérelmező által irányított debis IT Services Unisoftware Kft., valamint a DATAWARE Kft-t irányító Dataware 98` Rt. és a Kft. irányítása alatt álló vállalkozások: az Answare Kft. és a Prophecy Kft.
E közvetlen és közvetett résztvevők 1998. évi együttes nettó árbevétele az egymás közötti forgalom nélkül 2,9 milliárd Ft. volt.
Tekintettel arra, hogy az összefonódással érintett vállalkozások árbevételének összege nem érte el a törvényben meghatározott küszöbértéket, a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti döntése során - a vizsgáló indítványával megegyezően - az engedélykérési kötelezettség hiányát állapította meg.

V.

Az ügyfelek a tárgyalás mellőzését kérték, így a Versenytanács határozatát a Tpvt. 74. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül hozta meg.

A kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti eljárási díjat előzetesen megfizette, ezért arról rendelkezni nem kellett.


A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1) és (2) bekezdésein alapul.

Budapest, 2000. január 10.

dr. Fógel Jánosné sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Kis Lászlóné