Vj-224/2000/12

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa dr. Réczicza István ügyvéd (1011 Budapest, Szalag u. 19.) által képviselt EDF International S.A. kérelmezőnek vállalkozások összefonódásának engedélyezésére eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmező irányítást szerezzen a Budapesti Erőmű Rt felett.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel kérhetik.

Indoklás

I.

A kérelmező EDF International S.A. 2000. december 14-én kötött Részvény Adásvételi Szerződéssel megvásárolta a Budapesti Erőmű Rt-nek a Fortum és a Tomen konzorcium tulajdonában lévő részvényeit. A szerződés eredményeképpen a Budapest Erőmű Rt részvényeinek 89,23 %-a a kérelmező tulajdonába kerül.

A részvényvásárláshoz, mint vállalkozások összefonódásához, a kérelmező a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetében foglalt rendelkezések alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

II.

Az EDF International S.A. (a továbbiakban: EDFI) 1993. alapított holding társaság, mely a francia állam tulajdonában álló Electricité de France irányítása alatt áll.

Az EDFI irányítása alá tartoznak az Electricité de France villamos energia termelés, energia átvitel és elosztás területein működő nemzetközi vállalkozásai. Magyarországon az EDFI az alábbi érdekeltségekkel rendelkezik:

  • -

    DÉMÁSZ Rt többségi tulajdonosa, mely Dél-Magyarország területét látja el villamos energiával, 1999. évi nettó árbevétele 51,3 milliárd Ft volt,

  • -

    közvetett irányítója a DÉMÁSZ Rt többségi tulajdonában álló hat vállalkozásnak, melyek közül kettő helyi hőszolgáltatási tevékenységet végez, a többi társaság kiegészítő jellegű (szerelési, javítási, karbantartó) szolgáltatásokat nyújt,

  • -

    az ÉDÁSZ Rt részvényeinek jelenleg 27,69 %-ával rendelkezik, mely Magyarország észak-nyugati területein szolgáltat villamos energiát.

Az ÉDÁSZ további jelentősebb tulajdonosai az E.ON AG. 27,69 %, MATURA VMBH 12,68 %. Az EDFI és a E.ON AG. részvényesei által korábban kötött Megállapodás alapján létrejött ÉDÁSZ Rt feletti közös irányítás jelenleg - egy folyamatban lévő választott bírósági eljárás miatt - nem működik a gyakorlatban.

A Budapesti Erőmű Rt-t ( a továbbiakban: BE RT) 1997. évben privatizálták, többségi részvényeit a finn Fortum és a japán Tomen társaságok konzorciuma szerezte meg. Az RT fő tevékenysége villamos- és hőenergia termelés, ellátás. 1999. évi nettó árbevétele 23,8 milliárd Ft volt, melynek 48 %-a villamos energia, 52 %-a hőenergia értékesítéséből származott.
A társaság a villamos energia termelésének nagyobb hányadát a Magyar Villamos Művek Rt részére, kisebb részét az ELMÜ Rt-nek értékesíti, részesedése az országos villamos energia termelésből 2,8 %-os. Hőtermelésének mintegy 80 %-a a forró víz termelés, ezt a Fővárosi Távhőszolgáltató Rt részére keretszerződés alapján adja el, emellett önkormányzati és ipari vásárlók részére is értékesít.

III.

Az összefonódásban érintett vállalkozások a magyarországi villamos áram termelés és szolgáltatás, valamint a távhőszolgáltatás piacain folytatnak tevékenységet.
E területek speciálisak, a piac teljes működését törvényi előírások, illetve rendeletek szabályozzák. A villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény és a távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvény szerint az egyes vállalkozások a Magyar Energia Hivatal engedélye alapján végezhetik termelési, szolgáltatási tevékenységüket, kizárólag az engedélyben meghatározott földrajzi területen, szolgáltatási kötelezettség mellett.

A törvény szabályozza a villamos energia rendszerben a termelők, a szállítók és a szolgáltatók együttműködési kötelezettségét, annak szabályait. Kötelező előírások vonatkoznak a villamos erőművek üzemeltetésére, a termelő kapacitásoknak az engedélyes szállító részére történő felajánlásra, illetve a kapacitások igénybevételére és a szerződéskötési kötelezettségekre.

A törvények rendelkezései alapján a villamos- és távhő energiahordozók hatósági árát - a Magyar Energia Hivatal közreműködésével - a gazdasági miniszter állapítja meg és rendeletben teszi közzé. Az 1997-től érvényes árszabályozási mechanizmus a hatályos rendeletek szerint 2004. december 31.-ig van érvényben.

A Gazdasági Minisztérium irányításával kidolgozás alatt áll az Európai Unió energiapiaci irányelveivel összhangban álló szabályozás, amelynek célja a villamos energia szektorban a verseny lehetőségének megteremtése, többek között a kizárólagosságok megszüntetése, az elosztó hálózatokhoz való hozzáférés szabályainak fokozatos kialakítása.

IV.

A Tpvt. 71.§ (1) bekezdése alapján készített jelentésben a vizsgáló a kérelem szerinti összefonódás engedélyezését indítványozta.

V.

A kérelem szerinti részvényvásárlás a Tpvt. 23.§ (1) bekezdés b) és (2) bekezdés a) pontja szerint vállalkozások összefonódásának minősül, amelyre - bár külföldön honos vállalkozások között jön létre - a Tpvt. hatálya az 1. § alapján kiterjed, mert az EDFI irányítása alatt már működnek más, a magyar piacon tevékenységet folytató gazdasági társaságok, így az összefonódás hatása érvényesülhet a Magyar Köztársaság területén.

Az összefonódásban közvetlenül résztvevő - EDFI és a BE Rt. - valamint a közvetetten résztvevő - DÉMÁSZ Rt és az általa irányított Kft-k - vállalkozások 1999. évi nettó árbevétele együttesen meghaladta a tíz milliárd forintot; és az irányítás alá kerülő BE Rt nettó árbevétele pedig több volt ötszáz millió Ft-nál, ezért az összefonódáshoz a Tpvt. 24.§ (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni.

VI.

A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, nem erősít meg gazdasági erőfölényt, nem akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (14 §) vagy annak jelentős részén.

Az összefonódással érintett vállalkozások a villamos energia termelés és szolgáltatás, valamint a távhőszolgáltatás piacain folytatják a jogszabályi előírások keretei között tevékenységüket. Az EDFI irányítása alá kerülő vállalkozások mindhárom érintett piacon jelen vannak, mely azonban a jelenlegi szabályozási feltételek mellett - egymástól elkülönülő földrajzi piacokon folytatott tevékenység, termelők, szállítók, szolgáltatók együttműködési kötelezettsége, stb. - káros versenyhatásokkal nem jár.

A Versenytanács kialakult gyakorlatának megfelelően a jövőbeni - a villamos energia piac megnyitását követően várható feltételek mellett is - értékelte az irányításszerzés lehetséges hatásait a gazdasági versenyre.
E tekintetben a távhőszolgáltatás kérdéseivel nem foglalkozott, miután a liberalizáció tervezett lépései e területre nem vonatkoznak.
A villamos energia termelés és elosztás piacán a piacnyitást követően meghatározó jelentőségűvé válik a hálózattal való rendelkezés és a kötelező áramvásárlási szerződések is megszűnnek. Az új feltételek mellett egy-egy vállalkozás szerepét a piaci versenyben alapvetően meghatározza majd, hogy milyen részesedéssel rendelkezik az országos hálózatból és milyen feltételek mellett tud villamos energiát vásárolni és szolgáltatni a felhasználók részére, rendelkezik-e saját erőművel. E jövőben várható piaci feltételek figyelembevételével sem találta úgy a Versenytanács, hogy a kérelem szerinti összefonódásnak káros versenyhatásai lehetnének. A koncentráció ugyanis az országos villamos energia termelésben és szolgáltatásban sem nő, mert az EDFI csoport eddig nem rendelkezett villamos energia termelő vállalkozással. Vertikális szempontból pedig azért nem teremt az EDFI magyarországi vállalkozás csoportja számára erőfölényes gazdasági helyzetet az összefonódás, mert az irányítása alá kerülő BE Rt részesedése az országos villamos energia termelésből nem éri el a három százalékos részarányt sem.

Mindezek alapján a Versenytanács a kérelem szerinti összefonódást a Tpvt. 77.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatával - a vizsgálati indítvánnyal egyezően - a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján engedélyezte.

VII.

Az ügyfelek képviselőjük útján kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács - a Tpvt. 74. § (1) bekezdése alapján - tárgyaláson kívül hozott határozatot.

A kérelmező az eljárás díját előzetesen megfizette, ezért arról rendelkezni nem kellett.

A határozat felülvizsgálatára vonatkozóan a Tpvt. 83.§ (1) és (2) bekezdései rendelkeznek.

Budapest, 2001. április 4.

Fógel Jánosné dr. sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
Vérné dr.Labát Éva sk.
Szabó Györgyi