Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-140/2000/12

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa Takarék Bróker Értékpapír Forgalmazó és Tanácsadó Rt kérelmezőnek vállalkozások összefonódásának engedélyezése tárgyában indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az engedélykérési kötelezettség nem áll fenn.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel kérhetik.

Indoklás

I.

2000. augusztus 2-án kötött Megállapodás alapján a Rabobank Hungária Kereskedelmi Bank Rt (a továbbiakban: Rabobank Rt) átruházza az értékpapír bizományosi-, a portfolió kezelési-, valamint az értékpapír letétkezelési és őrzési üzletági tevékenységeihez tartozó ügyfélállományával fennálló hatályos szerződéseiből eredő összes követelését és jogosultságát a Takarék Bróker Értékpapír Forgalmazó és Tanácsadó Rt-re (a továbbiakban: Takarék Bróker Rt).

A Megállapodás hatálybalépésének feltétele a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének és a Gazdasági Versenyhivatal engedélyének megszerzése.

A kérelmező a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 28.§-a alapján a két szervezethez egyidőben benyújtotta a Megállapodásban foglaltak engedélyezése iránti kérelmét.

II.

A Rabobank Rt a hollandiai székhelyű Rabobank International Holding B.V. tulajdonában áll, kereskedelmi banki tevékenységét 1997. óta folytatja. 2000. január 31.-e óta rendelkezik befektetési szolgáltatások végzésére jogosító engedéllyel is, mely időpontban a Rabobank csoport Magyarországon működő befektetési vállalkozása a Rabobank Befektetési Rt beolvadt a Rabobank Rt-be.

A Rabobank Rt 1999. évi mérlegfőösszegének 10 %-a a 2,8 milliárd Ft volt, az átruházásra kerülő ügyfélállományra eső befektetési szolgáltatások bevételei 363,6 millió Ft-ot értek el.

A Takarék Bróker Rt a Takarék Bank Rt többségi tulajdonában álló értékpapír forgalmazási tevékenységet végző társaság, melynek 1999. évben a befektetési szolgáltatásokból származó bevétele 46,9 milliárd Ft volt.

A Takarék Bróker Rt 100 %-os tulajdonosa a bankügynöki tevékenységet folytató Rarotong Kft-nek, mely 1999. évben 2 millió Ft nettó árbevételt realizált.

A Takarék Bank Rt többségi tulajdonában áll még az információ szolgáltatási tevékenységet végző Takinfó Kft, melynek 1999. évi nettó árbevétele 1,4 milliárd Ft volt.

III.

A Tpvt. 71. §-a alapján készített jelentésben a vizsgáló az eljárás során tételesen beszerzett adatok alapján annak megállapítását indítványozta, hogy a kérelem szerinti összefonódás nem tartozik engedélykérési kötelezettség alá, mert az átadásra kerülő ügyfélállományhoz tartozó befektetési szolgáltatások 1999. évi bevételi összege nem éri el az 500 millió Ft-ot.

IV.

A kérelem szerinti ügyfélállomány átruházás a Versenytanács kialakult gyakorlata szerint a Tpvt. 23.§ (1) bekezdés a.) pontjában foglalt "a vállalkozás része a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé válik" tényállást megvalósítja, mert befektetési szolgáltatással - értékpapír forgalmazással - foglalkozó vállalkozás veszi át a Rabobank Rt befektetési tevékenységeihez tartozó ügyfélállományát. (Elvi állásfoglalások 81. pont, Versenyfelügyeleti Értesítő 2000. évi 5. szám).

Az összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján akkor kell a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérni, ha a 26. § szerinti közvetlen és közvetett résztvevők előző évi nettó árbevétele a 10 milliárd Ft-ot meghaladja és az irányítás alá kerülő vállalkozásé pedig 500 millió Ft felett van.

Az összefonódásban érintett befektetési vállalkozás esetében a nettó árbevétel alatt a befektetési szolgáltatások bevételét kell érteni; azon vállalkozás esetében pedig, amelynek egy része egy másik vállalkozás részévé válik, a törvényben az engedélykéréshez előírt mutatószám meghatározásakor annak nem a teljes összegét, hanem a vállalkozásból kiváló üzletágra jutó hányadát kell számításba venni. (Elvi állásfoglalások 31. és 29. pontjai, Versenyfelügyeleti Értesítő, 1998. évi 6. szám).

A kérelem szerinti összefonódás közvetlen résztvevőinek - Takarék Bróker Rt és Rabobank Rt által részére átruházott ügyfélállomány, mint vállalkozás rész - és közvetett résztvevőinek - Takarékbank Rt., Rarotong Kft., Takinfo Kft - az engedélykérési kötelezettség megállapításához figyelembeveendő 1999. évi mutatószámainak együttes értéke - 60,5 milliárd Ft - ugyan meghaladja a 10 milliárd Ft-ot, azonban a Takarék Bróker Rt részére átadásra kerülő ügyfélállományhoz tartozó befektetési szolgáltatások összege nem éri el -363,6 millió Ft - az 500 millió Ft-ot, ezért a Tpvt. 24.§-ában foglaltak alapján a kérelem szerinti ügyfélállomány átruházásra az engedélykérés kötelezettsége nem áll fenn.

Erre tekintettel a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a.) pontja szerinti határozatával - a vizsgálati indítvánnyal egyezően- az engedélykérési kötelezettség hiányát állapította meg.

V.

Az ügyfelek a tárgyalás mellőzését kérték, ezért a Versenytanács határozatát a Tpvt. 74. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül hozta meg.

A kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti eljárási díjat előzetesen megfizette ezért arról rendelkezni nem kellett.

A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1) és (2) bekezdésein alapul.

Budapest, 2000. augusztus 25.