Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-97/2007/046.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Oriental Herbs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ellen a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárás során meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont 2005, 2006 és 2007 folyamán adott, az általa forgalmazott teák és a teakeverékek gyógyhatására vonatkozó egyes tájékoztatásai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére.

Az eljáró versenytanács az eljárás alá vontat 7.000.000,- Ft (azaz Hétmillió forint) bírság megfizetésére kötelezi, melyet kell megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számlájára.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel lehet kérni.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.