Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj/067-116/2011.

A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. B. P. jogtanácsos által képviselt Magyar Posta Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tárgyában folytatott versenyfelügyeleti eljárásban megtartott nyilvános tárgyalást követően meghozta az alábbi

végzést.

Az eljáró versenytanács a versenyfelügyeleti eljárást megszünteti, egyben kötelezi a Magyar Posta Zrt.-t az általa tett, alábbiak szerinti vállalások teljesítésére:

  • Valamennyi POS terminállal rendelkező postai ügyintézői munkahelyen figyelemfelkeltő módon helyezzen el írásos tájékoztatót a következő tartalommal: "Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a postai POS terminálon bonyolított bankkártyás tranzakciók készpénzfelvételnek minősülnek, melyekre vonatkozóan a kibocsátó bankok - a kondíciós listájuk szerint - díjat számolhatnak fel. A díj mértéke eltérhet a szokásos készpénzfelvételi díjtól."

  • A bankkártya-elfogadással kapcsolatos belső szabályozását (a POS terminálok segítségével igénybe vehető szolgáltatásokról szóló 82/2006. sz. vezérigazgatói utasítást) módosítsa akként, hogy a postai ügyintézők számára előírja a bankkártya-használatot megelőzően a fogyasztók arról való szóbeli tájékoztatását, hogy a bankkártyás tranzakciók készpénzfelvételnek minősülnek, melyekre vonatkozóan a kibocsátó bankok - a kondíciós listájuk szerint - díjat számolhatnak fel, melynek mértéke eltérhet a szokásos készpénzfelvételi díjtól.

  • A fenti (1) és (2) pontokban foglaltakat a következő módon valósítsa meg:

    • Valamennyi POS terminállal rendelkező állandó postai munkahelyen helyezzen el a POS terminálok közvetlen közelében, jól látható módon stabil, 1,5 mm vastag, átlátszó, PLEXI anyagból készült 210*148*70 mm méretű, 2x hajtott, oldalról tölthető, asztali kivitelű laptartó tokot. A tokba helyezzen a jelen végzés melléklete szerinti formában, A/5-ös méretben a fenti (1) pont szerinti szöveget tartalmazó lapot.

    • Valamennyi POS terminállal rendelkező mobilposta járatot lásson el egy-egy A/5-ös méretű, laminált felületű tájékoztató lappal, mely vonatkozásában a mobilpostai ügyintézők számára írja elő annak minden egyes bankkártya-használatot megelőzően történő felmutatását. A tájékoztató lap tartalma és formátuma egyezzen meg a jelen végzés melléklete szerinti tartalommal és formátummal.

    • A (2) pontban említett szabályozás (2) pont szerinti tartalmú módosítása érdekében a jelen végzés kézhezvételét követően haladéktalanul intézkedjen.

  • Intézkedjen annak érdekében, hogy a jelen végzés kézhezvételétől számított 60 napon belül az (1) és (2) pont szerinti tartalom a (3) pont szerint megvalósuljon. Ennek érdekében

    • valamennyi érintett állandó postai munkahelyen az írásos formájú tájékoztatást tartalmazó laptartó tokot helyezze ki,

    • valamennyi érintett mobilposta járat részére az írásos formájú tájékoztatást tartalmazó laminált lapot juttassa el,

    • az állandó postai munkahelyeken és a mobilposta járatok esetében a (2) pont szerinti szóbeli tájékoztatást, továbbá - a mobilposta járatok esetében - az írásos formájú tájékoztatást tartalmazó laminált lap kötelező felmutatását előíró szabályozásokat léptesse hatályba.

  • A Magyar Posta Zrt.

    • a jelen végzés kézhezvételétől számított 60 napot követő 8 napon belül írásos formában számoljon be a (4) pontban foglaltak megvalósulásáról, figyelemmel arra, hogy a (4) pont az (1) - (2) pontok szerinti tájékoztatási tartalom (3) pont szerinti megvalósulását szolgálja, így a beszámolás az (1) - (4) pontokat együttesen érinti, továbbá

    • a jelen végzés kézhezvételétől számított 60 napot követő 180 nap elteltével - egy reprezentatív belső ellenőrzés alapján - készítsen írásos formájú beszámolót az (1) és (2) pontokban foglalt tájékoztatási tartalom folyamatos megvalósulásáról.

A végzés felülvizsgálatát a kézhezvételétől számított 8 napon belül a Fővárosi Törvényszékhez címzett, de a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsánál benyújtandó vagy ajánlott küldeményként postára adott jogorvoslati kérelemmel lehet kérni. A kérelmet a Fővárosi Törvényszék nemperes eljárásban bírálja felül, amely során kizárólag okirati bizonyításnak van helye, azonban a bíróság a feleket a szükségeshez képest meghallgathatja.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.