Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj/095-11/2012.

A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. F. G. ügyvéd (Oppenheim Ügyvédi Iroda) által képviselt UNIÓ COOP Szövetkezeti Kereskedelmi Zrt. (Miskolc) kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt vett a dr. G. T. ügyvéd (Réczicza White & Case LLP) által képviselt Profi Magyarország Zrt. (Monor) és Csemege-Match Kereskedelmi Zrt. (Vecsés) - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot.

A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa engedélyezi, hogy a Profi Magyarország Kereskedelmi Zrt-nek és a Csemege Match Kereskedelmi Zrt-nek a 2012. november 27-én és 29-én kötött szerződések szerint vállalkozásrészei az UNIÓ COOP Szövetkezeti Kereskedelmi Zrt. részévé váljanak.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Versenytanácsnál benyújtott, vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel. A Fővárosi Törvényszék a pert tárgyaláson kívül bírálja el, az ügyfelek bármelyikének kérelmére azonban tárgyalást tart, mely kérelmet az ügyfél a keresetlevélben terjesztheti elő.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.