Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-118/2007/21.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az UniCredit Bank Hungary Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban - nyilvános tárgyaláson - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont a "HVB Megtakarítás", illetve "UniCredit Megtakarítás" elnevezésű termékeinek 2007. januári televíziós, illetve a 2007. február-márciusi kampányidőszakban alkalmazott rádió- és televíziós reklámjaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon tájékoztatott a termék azon tulajdonságáról, mely szerint a betéti rész kiemelkedő kamata csak az első három hónapban érvényesül, azt követően az alacsonyabb szintű, általános betéti kamatok érvényesülnek.

A Versenytanács kötelezi az eljárás alá vontat 1.000.000.- (egymillió) forint bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557-00000000 számú bírságbevételi számlája javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított harminc napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.